KiemeltMagyarország

18+1 őszi kirándulás ötlet Magyarországon és szomszédainkban

Hirdetés

Rengeteg okot tudnék felsorolni, hogy miért töltsünk ősszel minél több időt a természetben. A fák sárgás-vörösessé váló lombja, az őszi fények, a nap már nem éget, de a hideg, deres őszi reggeleken még mindig melenget sugaraival. A ködös őszi táj különös hangulata és az avarban gázolás feldobja az őszi napokat, elfeledteti a nyár vége miatt érzett szomorúságunkat. Ősszel két hosszú hétvégénk is lesz, akár ezeket is érdemes kihasználni, aki pedig megteheti, hogy hétköznap utazzon el, az még jobban jár, mert a felkapottabb helyeken sem lesz tumultus. Láttam már október 23.-án kígyózó sort a Rám-szakadékban. Összegyűjtöttem pár úticélt, remélem mindenki talál kedvére valót!

1. Nagy-Kevély

Szép panorámákban gazdag túra a Kevélyek gerincén át, például Pilisborosjenőről indulva. Az Ezüst-Kevélyen át jutunk a Nagy-Kevély csúcsára, ezután leereszkedünk az Egri-várhoz, majd a jellegzetes Teve-szikla mellett elhaladva érünk vissza Pilisborosjenőre. A túrát bővíthetjük az Oszoly-csúcsával és a Dera patak szurdokával is. Az Egri-vár volt az Egri csillagok forgatási helyszíne.

Nagy-Kevély

2. Vadálló-kövek és a Prédikálószék

Hévvel és távolsági busszal elérhető Dömös. A leglátványosabb, legközismertebb útvonal a Dömös-Rám-szakadék- Rám-hegy, vagy Dömös-Vadálló-kövek, Prédikálószék szakasz. A Szentfa kápolnától a Vadálló kövekig jó kis emelkedőt kell leküzdeni, aki ezt szeretné elkerülni, az választhatja a dömösi parkolóból induló pirossal jelzett széles és kényelmes utat is, ami egyből a Prédikálószékre visz, a Vadálló-kövek pedig 15 perces sétával érhetőek el innen. Pilisszentlászlóról könnyebb, de hosszabb úton érhető el a Prédikálószék, vagy egy eldugottabb panorámaút, a Spartacus-ösvény, az újabb turistatérképeken már jelzett turistaútként szerepel.

Prédikálószék

3. Pilis-tető, Boldog Özséb kilátó

A Két bükkfa nyeregtől vagy Pilisszántóról a panorámaúton könnyen elérhető, utóbbi útvonal fárasztóbb a szintkülönbség miatt. 14km-es kört tehetünk, ha a Két bükkfa nyeregnél parkolunk, felmegyünk a kilátóhoz, majd a panorámaúton indulunk lefelé, de nem megyünk le Pilisszántóig, hanem előtte visszakanyarodunk a Két bükkfa nyereg irányába.

http://parkerdo.hu/turizmus/latnivalok/boldog-ozseb-kilato/

pilis

4. Cserhát, Salgó vár és Boszorkány-kő

Csodaszép dimbes-dombos vidék a Börzsöny és Mátra között. Hollókőt és a várát mindenkinek látni kell egyszer, útba lehet ejteni Taron a Sztúpát is. A környéken pedig akár több napot is el lehet tölteni. Két szép panorámát nyújtó kilátó a térségben a Tepke és a Karancs kilátó. A Salgó-várhoz is érdemes felmászni, útközben bazaltorgonákat is láthatunk. A Somoskői-várból pedig tiszta időben a Magas-Tátráig is ellátni. Ha körtúrát teszünk, a Boszorkány-követ se hagyjuk ki!

http://www.salgovar.hu

https://somoska-hrad-somoskoi-var.business.site/

Cserhát

5. Mecsek, Óbánya-völgy

Sokszínű kirándulás helyszíne lehet a Mecsek is. Pécs belvárosát látni kell, itt találjuk többek közt Csontváry Magányos cédrusát. Ha pedig meguntuk az aszfaltkoptatást, kinézhetünk a városra a Tettyéről vagy a Kis-Tubes kilátóból. A Mecsek elég nagy kiterjedésű, ha választanom kellene, a Zengőt emelném ki első sorban, mégiscsak a hegység legmagasabb csúcsa, kilátóval a tetején. Másik nagyon szép rész az Óbányai völgy egy kis halastóval, a Ferde-vízeséssel és a Cigány-hegyi kilátóval. Gyerekekkel pedig tökéletes program lehet a Mecsek Extrém Kalandpark.

http://www.mecsextrem.hu/

Mecsek

6. Mátra, Ágasvár

Budapestieknek egy napos kirándulás célpontja is lehet. Az ágasvári turistaházat egy kedves házaspár vezeti, érdemes betérni egy sztrapacskára. Megközelíthetjük Mátraszentistván felől, vagy Mátrakeresztesről a Csörgő patak szurdokán át. Az Ágasvár csúcsára meredek, de nem hosszú kaptató vezet a turistaháztól, de a kilátás miatt megéri leküzdeni!

http://www.agasvar.hu/

Mátra

7. Kőszeg és Sopron

Kőszeg belvárosa a Hősök kapujával és színes házaival nálam dobogós helyen áll hazánk városai között. Sopron pedig a Tűztoronyról híres. Innen egy napra át is ugorhatunk Burgenlandra, megnézhetjük Fraknó és Léka várát, valamint Kismartont. Jókat sétálhatunk a Soproni-hegységben, kinézhetünk a Károly-kilátóból és Írottkőt se hagyjuk ki! Két kastély is található erre, a nagycenki és a fertődi. Wellnesszelhetünk Bükfürdőn és tekerhetünk egyet a Fertő-tónál.

Kőszeg

8. Balaton-felvidék

Ligetes táj, aki nem sűrű erdőre vágyik, hanem a nap melegére, dombtetőn piknikezésre, annak tökéletes célpont. Mindegy melyik tanúhegyre mászunk fel, csodaszép körpanorámában lesz részünk. Csobáncon és Szigligeten várat is találunk, a Szent-György-hegyen bazaltorgonákat, Köveskálon ingókövet és kőtengert, Monoszlón pedig a Hegyestűt. A Gulácsról és a Tóti-hegyről egyszerűen jó a kilátás, a Fekete-hegyről pedig belátni az egész Káli-medencét és a Hegyestűt.

http://balaton-felvideki.hu/hu/hegyestu-geologiai-bemutatohely-monoszlo

Balaton-felvidék

9. Börzsöny, Nagy-Hideg-hegy, Csóványos

A Börzsöny egy és több napos úticélnak is tökéletes. Vadregényes táj, tiszta patakokkal és a már meghosszabbított Nagybörzsönyi Erdei Vasúttal vár minket. Egyik legszebb túraútvonal a Királyrét-Nagy-Hideg-hegy-Csóványos szakasz, a felújított csóványosi kilátóban igazi világteteje érzésünk lehet. A Nagy-Hideg-hegyi turistaházban megpihenhetünk, ehetünk egy jót, erre szükségünk is lesz, mert elég kaptatós lesz az út a Csóványosig. Mellesleg a Csóványos a maga 939 méterével hazánk 20. legmagasabb csúcsa. Királyháza felől is indíthatjuk a csúcstámadást, ez a Nagy-Mánán át vezet, nagyon látványos út.

https://nagyhideghegy.hu/

Börzsöny

10. Gerecse, Öreg-kő, Nagy-Gete

Tömegközlekedve is könnyen megközelíthető Mogyorósbánya, Dorog, vagy Tokod, ezekből a városokból pedig könnyű túrát tehetünk az Öreg-kőn és a Nagy-Getén át, vagy akár a Gerecse-tetőre.

Gerecse

11. Bükk-fennsík

A Bükköt a határtalan lehetőségek tárházának tartom, kisvonatozhatunk a Garadna-völgyben és Szilvásváradon, ehetünk pisztrángot, fürödhetünk Miskolc-Tapolcán és Bogácson, vagy akár Zsóry fürdőn is. Nemrég készült el az új libegő Lillafüreden, ahol amúgy csónakázhatunk is a Hámori-tón, a Palota szálló mögött megtalálhatjuk a Szinva vízesést és az Anna barlangot. Csodaszép túraútvonal pedig a Bükk-fennsík peremén végig húzódó híres kövek vonulata, a Cserepes-, Őr-, Pes-, Tar-, Három-kő. Ezeket Bánkútról vagy Bélapátfalváról is megközelíthetjük.

http://www.bankut.hu/

Bükk-fennsík

12. Kis-Balaton, Kápolnapuszta

Gyerekek számára is szórakoztató program a kápolnapusztai bivalyrezervátum, ahol jó nagyot sétálhatunk és a bivalyokon kívül más állatok is laknak itt. A Kányavári szigeten pedig állatsimogató, kilátó és tanösvény is van, a szigetre pedig nem akármilyen hídon át juthatunk be!

http://bfnp.hu/hu/kapolnapusztai-bivalyrezervatum-kis-balaton

Kis-Balaton

13. Szlovák-paradicsom

Jókat kalandozhatunk a Szlovák paradicsomban. Ha van legalább két napunk, az alap útvonalakat teljesíthetjük. Egyik a Hernád-áttörés, ez egy egész napot igényel, útközben a Klastorisko turistaháznál ehetünk-ihatunk egy jót.  A Suchá Belá-ra fél nap is elég. Ha több időnk van, felkereshetünk kevésbé felkapott részeket, mint pl. a Piecky és a Nagy-Sólyom völgy, vagy a Zejmár szurdok. Útközben akár a Dedinky-tó vagy a Dobsinai jégbarlang is beiktatható.

http://www.slovenskyraj.sk/

Szlovák-paradicsom

14. Nagy-Fátra

A Nagy-és Kis-Fátra elnevezésében a jelzők megtévesztőek, ugyanis nem a hegyek magasságára utalnak, hanem a hegységek kiterjedésére. Szóval a Nagy-Fátra csúcsai alacsonyabbak, mint a Kis-Fátráé. A Nagy-Fátra Besztercebányától északra található, az alacsonyabb részeken sűrű erdőben kirándulhatunk, de ahogy feljebb érünk, füves tisztásokon, legelőkön ballaghatunk át, különleges hangulata van a tájnak…Nem kis szintemelkedést és távot kell legyűrnünk ahhoz, hogy felfűzzük egy körben a Majerova skala, Krizna és az Ostredok csúcsait.

Nagy-Fátra

15. Erdély

Erdélyre minimum 3-4 napot érdemes szánni, de legjobb egy egész hetet. Nem az a célpont, ahol a látnivalók közel vannak egymáshoz, persze bejárhatunk egy tájegységet alaposan, vagy tehetünk körutat legalább 2 szálláshelyet választva. Szerintem egy klasszikus erdélyi kör tökéletes kiindulópontja lehet Szováta, szép helyen fekszik és a híres suvadással keletkezett Medve-tavat is körbe sétálhatjuk. Innen elkalandozhatunk a főbb látnivalókhoz, melyek a következők: a parajdi sóbánya, Farkaslaka (Tamási Áron sírja és szülőháza), Korond, Székelyudvarhely, Tusnádfürdő (Sólyom-kő), Csíkszereda, Csíksomlyó, Békás-szoros. Túrázhatunk az Egyes-kőre, a Gyilkos-tónál a Kis-Cohárdra és a Madarasi-Hargitára. Ha van még pár napunk a Szent Anna-tó környékét is felfedezhetjük.

Erdély

16. Medve-szurdok

Szuper hétvégi program lehet egy Medve-szurdok túra Graz-i városnézéssel kombinálva. A Medve-szurdokban jelentős szintemelkedéssel kell számolni, lehet kisebb kört tenni és a szurdokból kiérve egyből visszafordulni a mixnitzi parkoló felé, azonban ha elszántak vagyunk, tovább mehetünk és felmászhatunk a Hochlantsch csúcsára (1722m). Útközben két kis hüttében is ehetünk-ihatunk. Készüljünk apróval, mert fejenként 3,5 Euró belépőt kell fizetnünk a szurdokban.

http://www.baerenschuetzklamm.at/web/

 

Medve-szurdok
17. Rax-Alpok 

Ide via-ferrátán is felmászhatunk, vagy egyszerűbben feljuthatunk, ha a felvonót választjuk. A Rax egy törpefenyőkkel, rétekkel borított fennsík, akár gyerekekkel is jókat lehet sétálni, napozni, az elszántabbak túrázhatnak egész a Heukuppéig. Több turistaház is található fent, a felvonó fenti állomásához legközelebb az Ottohaus esik.

https://www.raxalpe.com/de

Rax-Alpok

18. Gyula és Szarvas

Tartalmas hosszú hétvégét tölthetünk el az Alföldön is. A Szarvasi arborétum csodaszép és vele szemben található a történelmi Magyarország közepén állított szélmalom. Gyulán fürdőzhetünk, ott a vár és a város is nagyon hangulatos az élővíz csatornával együtt. Ezen lehet akár csónakázni is, vagy csak vacsorázni a partján lévő éttermekben. Nem messze található Gyulától a Szabadkígyósi és a sokkal rozogább állapotú – de szerintem pont emiatt látványosabb – Széchenyi-Wenckheim Kastély.

https://www.visitgyula.com/

Széchenyi-Wenckheim Kastély

+1 Plitvicei tavak

A Plitvicei-tavakhoz minden évszakban érdemes ellátogatni! A nemzeti parkot egy nap alatt bejárhatjuk, a bejáratnál található térképen több útvonal is fel van tüntetve. A túra végén busszal juthatunk vissza a parkolókba (kettő is van), ennek árát a belépőjegy tartalmazza. Mivel Plitvice nincs közel, ha már nekiindulunk, érdemes útba ejteni Slunj kisvárosát és Zágrábot is! Zágráb tele van szép parkokkal, nagy terekkel, a várból pedig szép kilátás tárul elénk a városra.

Plitvicei tavak

A cikkben saját élményeinket gyűjtöttük össze, a teljesség igénye nélkül, a fotók is sajátok. Ha Nektek is van kedvenc őszi úti célotok, írjátok meg kommentben! Ha szeretnétek a facebookos utazó közösségünkhöz tartozni, csatlakozzatok csoportjainkhoz! Európai úti célokkal kapcsolatos bejegyzéseket az Utazás Európában csoportban találhattok. Hazánk és a Kárpát-medence célpontjairól pedig az Utazás és túrázás a Kárpát-medencében csoportban találhattok információkat és beszámolókat.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. „Erdélyre minimum 3-4 napot érdemes szánni…” – erről az jut eszembe, amikor a torna tanár azt mondja, hogy belemegítőnek ennyi elég is. Mert Erdélyre szánni 3-4 napot annyit jelent, mint tornaórán a 10 gugolás.

    Szeretettel várunk mindenkit Erdélybe!

    1. „…de legjobb egy egész hetet.” 🙂 És az sem mindegy, hogy az ember Budapestről indul oda, vagy sokkal közelebb él és rövidebb az út. Szerintem 4 napba is sok szép látnivaló belefér, ha nem is egész Erdély, akkor egy része. Ami kimarad, az pedig egy következő alkalommal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb