Ruanda, az ezer hegy és a millió mosoly országa
Ruanda egy apró, kb negyed Magyarországnyi kelet-afrikai ország, amit az emberek leginkább tragikus történelméről, az 1994-es népirtásról ismernek – ha egyáltalán. Pedig Ruanda ennél sokkal több. Az ország mára a nemek közötti egyenlőség megteremtésével, a gorillalátogatással, a minőségi kávéval, valamint a fejlődés és a biztonság fogalmaival is összeforrt.
Először 2016-ban jártam a vörös kontinens keleti országaiban, Ruanda mellett Kenyában és Tanzániában. Nem csupán turistaként jöttem, hanem a tanulmányaim miatt egy első, rövid kutatóútra is, de az utazás jellege, utólag visszatekintve, sokkal közelebb állt egy nyaraláshoz. Megnéztük a kötelező látnivalókat, emlékhelyeket a fővárosban és vidéken, élveztük a természetet, aztán egy hét múlva repültünk tovább Nairobiba. 2018 augusztusában viszont egy négy hónapos szakmai gyakorlatra jöttem vissza Ruandába, amiből eddig három csodálatos (ami nem zárja ki a nehézségeket) hónap már eltelt.
Egy nagyon jófej ruandai srác a lakótársam, aki az Egyesült Államokban tanult, ezért könnyen megy a kommunikáció, és nagyon sokat segített az elején, hogy eligazodjak a helyi viszonyokban. Az összes hülye kérdésemre válaszolt, mit szabad, mit nem, mit szokás, mit nem, mit vehetek fel, mit nem, hova menjek bulizni, mivel menjek haza, stb. Mivel hivatalos nyelv az angol, ezért az oktatásban, turizmusban, kormányzatban, szolgáltató szektorban mindenki beszél angolul, minden mást pedig meg lehet oldani activity-vel.
Az 1994-es, a tuszi csoport ellen elkövetett népirtás, amely során közel egymillió embert megöltek, valóban alapvetően határozza meg Ruanda működését. Rengeteg helyi és nemzetközi szervezet dolgozik a kormány iránymutatásai alapján a békeépítésen, a felzárkóztatáson, sokszor ezekről szólnak a hírek, van – nem áthágható – hivatalos narratíva róla, és számos emlékhely országszerte.
A tragédia azonban egyfajta katalizátorrá is vált Ruandában, és a részben a külföldi donorok segítségével, számos területen indított fejlesztési tevékenység figyelemreméltó változásokat eredményezett akkor is, ha még mindig a világ legszegényebb országai között van. Többek közt kötelezővé tették az oktatást és számos ingyenes része van az egészségügynek, például a HIV-gyógyszerek.
Az ország biztonságos. Ez nem azt jelenti, hogy Afrikához képest biztonságos, hanem azt, hogy a legtöbb környéken sötétedés után is lehet mászkálni az utcán, egyedül, nőként is. Mivel közel vagyunk az egyenlítőhőz, reggel hattól este hatig van világos, úgyhogy hosszú az este. Ha meg nagyon hosszú az út, lehet taxizni.
Néha összekapcsoljuk Afrikát mindenféle borzalmasan félelmetes veszéllyel, ami egyébként részben igaz is, de – legalábbis itt – egészen máshol vannak a hangsúlyok, mint azt gondolnánk. Kigaliban, Ruanda fővárosában a legnagyobb veszély szerintem a mototaxi. Rengeteg van, mindenki ezzel közlekedik, szlalomoznak az autók között, és nagyon könnyen borulnak. Láttam már jó pár balesetet, de ennek ellenére én is ezt használom, mert nagyon olcsó és gyors.
Éjszaka viszont nem tanácsos mototaxizni, mert a sofőrök hajlamosak unalmukban iszogatni, amikor nincs fuvar. A másik, amitől a nem helyi emberek nagyon tudnak félni, az a malária. A malária lehet halálos, de akkor, ha nem mész vele idejében orvoshoz. A legfontosabb ezért, hogy ha beteg vagy, irány a gyorsteszt. Én is voltam már, az egész fél óra alatt kész volt. Szerencsére negatív lett, de ha esetleg maláriád lenne, kapsz egy gyógyszert és kábé egy nap alatt meggyógyulsz.
Ha Afrikába készülsz (olyan helyre, ahol van kórház a közelben), szerintem nem érdemes tönkretenni a szervezeted malária elleni szerekkel, amikor még semmi bajod nincs, mert itt ez az orvosok napi rutinjának a része, meggyógyítanak.
Ruandának elképesztő természeti adottságai vannak és izgalmas kulturális élete is. Több száz dombot átszelve, az ország keleti részén, az Akagera Nemzeti Parkban szafirzni lehet, észak-nyugaton a Volcanoes Nemzeti Parkban gorillákat nézni, igaz, ez 1500 dollárba kerül. Nyugaton lehet kajakozni a Lake Kivun és kirándulni a Nyungwe esőerdőben, ahol gyönyörű madarak, majmok, vízesés és canopy walk is van. Szintén érdekes és kevesen tudják, hogy Ruandában rengeteg teaültetvény van, sőt, az elmúlt években a világ egyik legismertebb gourmet kávé termesztő országainak egyikévé is vált.
Útközben ízelítőt kaphatsz az igazi vidéki, sokszor sajnos rendkívül szegény falvak életéből, arról, hogy az ország körülbelül hatvan százalékában nincs elektromosság, folyóvíz, higiénia, csak apró házak, mezőgazdaságés álattenyésztés – és ezek a térségek az ország egy jelentős részét képezik.
Számomra az egyik legérdekesebb tapasztalat volt, amikor a kollégáimmal két napos vidéki rendezvényre mentünk, és az aszfaltutat elhagyva még órákig autóztunk a falvak között, mire megérkeztünk egy állampolgári gyűlésre. Ezeket a gyűléseket évek óta az ország számos pontján, havonta rendezik meg, azért, hogy a lakosság igényeit eljuttassák a politikai vezetőkhöz.
Nem meglepő módon hatalmas a szakadék a vidék és a főváros között. Kigali rendkívül tiszta, sehol egy csikk, rágó vagy kutyakaki, parkosítják a köztereket, egymás után nyílnak a fancy kávézók, éttermek, hotelek, bárok, bevásárló- és konferenciaközpontok. Az elmúlt években elég komoly expat közösség is összejött, és ennek megfelelően, a boltok, a vendéglátóipari egységek és egy-egy orvosi rendelő is az ő igényeikre szabva működik.
Végtelen – vagy legalábbis több hónapra elegendő – szórakozási és kikapcsolódási lehetőség van: városszerte vannak jógaórák, fitness termek, medencék, közösségi irodák, hétvégére szervezett kirándulások, és idén már novemberben volt egy karácsony vásár is, de lesz még kettő. Egészen vicces és bizar élmény 30 fokban egy mezőn forraltborozni.
Minden héten vannak koncertek helyi (ruandai, burundi, kongói) zenészekkel, de a múlt héten a kolléganőm meghívására volt alkalmam részt venni egy igazi tradícionális ruandai lagzin is, ami elképesztő élmény volt. Kétszáz ember öltönyben és népviseletben, színek, énekesek, dobosok és táncosok szórakoztatták a párt és a vendégeket. Ruanda (és egész Afrika) egyébként híres a lenyűgöző táncbemutatóiról, nem véletlenül, érdemes megnézni egyet.
Kigali muszlim negyedében a Nyamirambo Women’s Center szervez városi sétát, amit szintén érdemes beiktatni, ha valaki erre jár. Megtanítanak az alap kifejezésekre, megmutatják a környéket, fodrászatot, varrószalont, miközben mesélnek a szokásokról, megnéztek egy-két mecsetet, a végén pedig helyi ebéd is vár.
Egy ideig érdekesek az ételek is, de alapvetően rendkívül egyhangú a ruandai konyha: sambusa, rizs, banán, krumpli, édesburgonya, padlizsán, répa, bab, cassava mindenféle formában és mogyorószósz. Ezek elkészítési módját minimálisan variálják, a fűszereket nem igazán. Na jó, az ugalit/fufut még mindig nagyon szeretem. Van viszont sok jó indiai, japán, kínai és mexikói étterem is, ha megunnád a helyi ízeket. Igazi hétvégi elfoglaltság még a piacon textilt válogatni, és táskát vagy kitenge-t varratni belőle, a helyiek is ezt csinálják, és gyönyörű ruháik vannak.
Ruanda számomra négy hónapra is elegendő izgalommal szolgál, de 1-2 hetet turistaként biztosan érdemes eltölteni az országban. Ráadásul ha valaki érdeklődik Afrika iránt, de közben tart is egy kicsit tőle, pláne ideális úticél a biztonság miatt. Főként az ismerősök, kollégák nagyon közvetlenek és segítőkészek.
A helyi árusok, taxisofőrök nyilván nem bánják, ha a muzungu (nem afrikai) minél több pénzt ott hagy náluk, de igazán negatív tapasztalatom nem volt senkivel. És a számomra egyik fontos szempontot majdnem elfelejtettem: egész évben 25 fok körül van a hőmérséklet, az esős évszak pedig azt jelenti, hogy többet esik az eső, de egyáltalán nem mindig.