Praktikus

Autóbérlés A-Z-ig, minden, amit tudni kell

Nem is olyan bonyolult!

Hirdetés

Külföldön több lehetőség közül választhatunk az adott ország bejárására, mindegyiknek több előnye és hátránya is van. Tőlünk nyugatra a vonatozás vagy buszozás tapasztalaim alapján nem túl olcsó, igaz az autóbérlés sem, de cserébe maximális szabadságot ad. Nem kell menetrendekhez igazodnunk, cipleni a csomagokat, bárhol megállhatunk fotózni, strandolni egyet, és olyan helyekre is eljuthatunk, ahová tömegközlekedve macerás vagy esélytelen.

Egyedül nyilván nem előnyös, hogy nincs kivel osztozni a költségeken és nincs társasága az embernek, de ha ketten vagy még többen bérelnek egy autót, a költségek talán még alacsonyabbak is lesznek, mint a vonatjegyek és szerintem jó móka körbeautózni egy országot. Másik lehetőség, hogy nem az utazás egész időtartamára béreljük az autót, hanem csak arra a pár napra, amikor épp fel akarjuk dobni a tengerparton pihenést kirándulással.

 

Mikor érdemes lefoglalni?

Minél hamarabb. Ha már megvettük a repjegyeket, onnantól biztos az utazás dátuma és időpontja, ennek ismeretében máris lehet foglalni az autót. Előfordulhat, hogy az út előtt egy hónappal már nem lesz szabad autó, vagy csak egy másik cégnél, ami drágább. Kisebb reptereken és szigeteken szokott ez a probléma lenni, például Oslóban a Rygge reptéren, vagy az Azori-szigeteken, Ponta Delgadán. Az átvétel időpontját úgy érdemes megadni, ha repülőtéren vesszük át az autót, hogy a landolás időpontjához egy órát hozzáadunk. Nagyjából annyi idő, amíg kievickélünk a repülőtérről, de általában nem veszik nagyon szigorúan az időpontot.

Hol foglaljunk autót?

Sok gyűjtőoldalt találunk, ezek tökéletesek arra, hogy összehasolítsuk az árakat, megnézzük, hogy milyen kölcsönzők vannak a nemzetközi nagy cégek mellett, értékelést is találunk a kölcsönzők neve mellett. Itt egy kattintással és pár adat megadásával el is intézhetjük a foglalást. A legismertebb, szerintem legmegbízhatóbb ilyen gyűjtőoldal a rentalcars.com. A Wizz Air és a Ryanair oldalán is van autóbérlési opció, de igazából ezek is a rentalcars.com-ot használják. Annak lehet előnyös a wizz-en keresztül autót bérelni, akinek wizz hitelkártyája van, mert akkor kap pontokat, illetve különböző akciók vannak. Pl. a foglalásod értékének 10%-át wizz pontként kapod vissza.

Ha gyűjtőoldalon béreltek autót, nézzétek meg, hogy melyik céget választjátok, mert annak a pultjához kell majd menni a kinyomtatott visszaigazolással. Érdemes a kölcsönzőről a véleményeket figyelembe venni, pl sosem béreltem még a Goldcar-tól, de már sok embertől hallottam, aki spanyoloknál tőlük bérelt, hogy kerülendő cég.

Illetve gyűjtőoldalon nem érdemes biztosítást és semmi plusz szolgáltatást vásárolni, minden ilyesmit majd a helyszínen. Ha rentalcars-on köttök biztosítást, a kölcsönző cég valószínűleg majd közli, hogy oké, de ők ezt nem fogadják el, hanem ha valami kár történik, ők szépen levonják a bankkártyáról a pénzt a kár mértékével arányosan, de maximum annyit, amennyi az önrész (excess, általában 1000-2000EUR) és ezután lehet intézni a közvetítő céggel a pénzügyeket, hiszen ha velük kötöttetek biztosítást, akkor majd ők fogják ezt a levont összeget megtéríteni.

 

A gyűjtőoldalak a nemzetközi cégek árait hasonlítják össze, plusz egy-két helyi céget dob még ki, amire magunktól nem gondolnánk. A nagyobb cégek a következők: Avis, Budget, Sixt, Hertz, Europcar, Thriffy, Alamo, Fox. Az autóparkjuk fél évesnél nem idősebb autókból áll, igazán feldobja az embert, amikor egy tiszta, újszagú, párszáz-párezer km-es autóba ül be. Az Avis és a Budget már egy cég, Azori szigeteken pedig az Avis és az Ilha Verde, így mindegy melyiket választjuk, ugyanahhoz a pulthoz kell majd állnunk.

Az a tapasztalatom, hogy a Sixt-nek és Europcarnak magasabbak az áraik. A Herz Olaszországban hitelkártyát kér. Avistól , Budgettől, Sixttől már béreltem sima dombornyomott kártyával, nem kérnek hitelkártyát. Europcar nekem azért nem volt szimpatikus, mert többször láttam előttük kígyózó sort és full protection nélkül 300ezer Ft-ot zárolnak az ember kártyáján, míg Budgetnél ez az összeg 80ezer Ft volt. Avis-tól béreltem már a legtöbbször, lekopogom, eddig elégedett vagyok velük, mindenhol korrektek voltak, az áraik nem vészesek, nem zárolnak egy vagyont és hamar feloldják a zárolást, illetve náluk korlátlan a naponta megtehető kilóméterek száma.

Fontos, hogy  foglaláskor a vezető nevére foglaljuk az autót, és a neki kell a kauciót is kifizetni! A bérlés és biztosítás díját bárki más fizetheti. Ha az autó már le van foglalva, de menet közben változik a vezető személye, lehet neten módosítani a nevet, vagy ha nem sikerül,  plusz sofőrt kell a helyszínen hozzáadni, amiért viszont fizetni kell. Persze sokan kérdezik, hogy minek plusz sofőrt fizetni, senki se nézi, hogy ki vezet, ez így igaz, egészen addig, amíg egy rendőr meg nem állít, vagy baleset nem történik (ne történjen!).

Rövidítések, infók

Sok időbe telt, mire minden kódot, kifejezést megfejtettem, aztán rájöttem, hogy nem is foglalkozom inkább ezekkel, összahasonlítom az árakat, a kiválasztott cég honlapján lefoglalom az autót ( ilyenkor még általában nem is kell fizetni, de ha lehet, kifizetem, legalább annyival kevesebbet kell majd az utazáskor ) és minden plusz dolgot, majd a helyszínen intézek.

A lényegesebb fogalmak:

  • CDW/LDW: önrész csökkentő törés biztosítás, ezt az alap kölcsönzési díj tartalmazza, megadják az önrészt, azaz arra az értékre csökkenti ez a biztosítás a fizetendő összeget törés esetén. Pl. ha az önrész 400 euró és a kocsiban kár keletkezett és a kár értéke 500 euró akkor csak 400 eurót kell fizetnünk. Viszont ha a kár csak 200 euró akkor, csak 200 eurót.
  • Theft protection: lopás elleni biztosítás
  • Excess: önrész.
  • Ezeken kívül van még utasbiztosítás, baleset biztosítás, felelősségbiztosítás (TPI, ami arra vonatkozik, amit a vezető okoz, autón kívüli tárgyi és személyi sérülések), de ezekre érdemesebb külön az utazás előtt baleset biztosítást kötni, vagy ha jár a bankkártyánkhoz, akkor utána nézni, hogy miket fedez és kérni egy telefonszámot, amit hívni lehet a baj bejelentésére.
  • Unlimited mileage: már foglaláskor olvashatunk arról, hogy a bérlési alapárban korlátlan napi kilóméter szám van, vagy megadnak egy limitet (200-300km körül).

Általában már foglaláskor felmerül a sofőr életkora, ha 22-75 év közti vagy, nincs teendő, vagy fiatalabb, vagy idősebb, akkor pl.felárat kérhetnek, ezt kölcsönzője válogatja. Megjegyezném azt is, hogy a reptéri autófelvétel néha drágább, mint egy belvárosi telephelyen történő felvétel, de ha neten előre le van foglalva, akkor általában nem szokott különbség lenni. Az viszont nagyon drága mulatság, ha máshol akarjuk leadni az autót, mint ahol felvettük, pedig ez sokszor nagyon praktikus lenne, de kb. 40-60ezer Ft felárral jár.

Az autó átvételekor érdemes rákérdezni az adott ország útdíjjaira és annak fizetési módjára. Portugáliában pl. napi pár Euróért lehet bérelni egy kütyüt, amit a szélvédőre kell tenni és így nem kell sorban állnunk a fizetőkapuknál, a végén pedig a kaucióból levonják az összeget, ami összegyűlt.

Vihetjük-e szomszédos országba az autót?

Európán belül általában átautózhatunk másik országba. A legbiztosabb, ha az autó felvételekor a helyszínen rákérdezünk, vagy még jóval előbb felkeressük a kölcsönző céget e-mailben, vagy telefonon. Ha a külföldi ügyfélszolgálattól tartunk, hívjuk fel a magyart, sokszor tudnak segíteni ők is. Saját tapasztalatból meg tudom erősíteni, hogy átvihető az autó szomszédos országba: felár nélkül vihettünk át Avis-tól bérelt autót Portugáliából Spanyolországba, Íroszágból Angliába, Skóciából Külső-Hebridákra komppal. Sixt-től bérelt autót Norvégiából Svédországba. Bizonyos kölcsönző cégeknél a határátlépésért egyszeri felárat számolnak fel, pl. Autoclick.

Akkor mi legyen a biztosítással?

Ez sarkalatos kérdés, hiszen mindenki nyugodtan szeretné tölteni a nyaralását, utazását; nem pedig azon aggódva, mi lesz, ha valaki összetöri az autót. Azon túl, hogy neten előre lefoglaltam az autót, négy opció közül lehet választani:

  1. Elég az a CDW, amit tartalmaz az ár, kockáztatok, az önrész pl. 1000EUR, ha bármi történik, max. 300ezer Ft-tal szegényebb leszek, de ha csak a tükröt viszik le, akkor kevesebbel 🙂
  2. Megkötöm a közvetítő oldalon a biztosítást is, vállalom, hogy lehet, hogy törés esetén 300ezret levonnak, majd behajtom utólag a közvetítő cégtől
  3. A helyszínen a kölcsönző cégnél kötöm meg a full protectiont, ami az önrészt 0ft-ra csökkenti, ha totálkárra töröm az autót, akkor sem kell fizetnem egy fillért sem. Sajnos a kölcsönzők ennek a napi díjját nem szeretik kiírni a honlapra, Avis-nál találtam egy táblázatot, 20-35 EUR/nap a kisebb vagy közepes autókra, nagyobbakra, 7ülésesekre sokkal több. Azóta valóban akárhányszor béreltünk Avis-nál, mindig ezt az összeget számolták fel, ami nem kevés, de ha 4fő bérel egy autót, már nem is olyan vészes. (Liszabonban Yarisra 20EUR volt, Agadirban Puntóra 30, autókategóriától és országtól függ)
  4. Egy olyan biztosítót választok, mint pl. a https://www.icarhireinsurance.com, ahol éves biztosítást tudok kötni autóbérlésre, ha törik az autó, a kölcsönző levonja max. az önrészt, amit majd ez a biztosító megtérít. Ez akkor éri meg, ha nem csak évente egyszer bérel az ember autót.

A kauciót csak a 3. esetben tudjuk megúszni, a többi esetben 100-300ezret zárolnak a kártyánkról. Ha a bérlő cégnél kötünk full protectiont, akkor csak egy tank benzin árát zárolják (kb 60 EUR, ebből vonják le az autópálya díjjakat is).

 

Az autó felvétele

Azért szoktam a nemzetközi bérlőcégeket választani, mert mindegyiknek a reptéren bent a terminálon van irodájuk, pultjuk. A kisebb helyi cégek is lehetnek korrektek, tökjók, de azokat nehezebb elérni, vagy van saját kisbuszuk amivel kivisznek a telepükre, vagy nincs. Sajnos azt számításba kell venni, hogy előfordul, hogy sorban kell állni, nem is keveset, míg megkapjuk az autót, ha többen vagyunk, érdemes a vezetőt előre küldeni, hogy álljon be a sorba, amíg a többiek várják a csomagokat a szalagnál 🙂 Van, ahol sorszámot is kell húzni. Lehet, hogy 10 percet kell várnunk, lehet, hogy 1órát. Ha sorra kerültünk, elkérik a foglalási kódot, lefénymásolják a személyit/útlevelet és a jogosítványt, ha más is fogja vezetni az autót, akkor az ő iratait is. Itt kell eldöntenünk, hogy mit szeretnénk még igénybe venni: full protectiont akarunk-e, plusz sofőrért napi 10-15EUR-t kell fizetni, lehet kérni GPS-t, gyerekülést, ülésmagasítót (ez is napi 15EUR körüli).

Egyszer ki kell fizetni a bérlés díját plusz az extrákat, aztán külön pénzügyi tranzakció a kaució. (Avisnál azt olvastam, hogy kp-ban is elfogadják a kauciót, de még nem próbáltam.) Igazából az egész procedúra nem több 5-10percnél. Elvesz még pár percet, negyed órát az is, mire kiérünk a parkolóba, megtaláljuk az autót. Teli tankkal hozzuk el az autót és úgy is adjuk le, induláskor nézzük meg, hogy hol van a közelben benzinkút. Persze semmi nem történik, ha a leadás előtt 50km-rel tankoljuk tele, meg sem látszik a szintjelzőn. Kapunk egy papírt az autó sérüléseiről, nézzük át mielőtt elindulunk, hogy nincs-e több! Érdemes még megnézni, hogy nem ég-e a műszerfalon bármelyik hibajelző, mert ha bármi bibi felmerül, még könnyen jelezhetjük. Ha mobilon fog menni a gps, érdemes vinni magunkkal autós töltőt, kábelt hozzá és tartót a telefonnak.

 

Az autó leadása

A reptereken mindig egyértelműen ki van írva, hogy hogyan lehet a parkolóba eljutni, ahol a bérelt autókat kell hagyni (car return, car rentals stb), általában van ott egy-két ember, aki átveszi, megnézi, ellenőrzi a benzin szintet, aláírja a papírt, hogy minden oké. Ezt az időt is bele kell kalkulálni a reptérre kijutáskor, legalább fél órát érdemes ezekre hagyni, ki kell pakolni az autóból, olyan eset is van, hogy a kapott papírral vissza kell menni a pulthoz, ahol a papírmunka történt átvételkor és ott egyből feloldják a zárolt összeget.

+egy tipp

Van egy kölcsönzőhálózat, az autoclick.co.uk, még nincsenek minden európai országban, de terjeszkednek, több olasz, spanyol es portugál városban ott vannak már. Nagy előnyük az, hogy foglaláskor két csomag közül választhatunk, és tételesen fel van sorolva, hogy melyik csomag mit tartalmaz, a drágábbikban benne van a full protection is, így a helyszínen már semmi plusz költség nem merül fel. Milánóban 17ezer Ft-ért adtak 4napra egy egész nagy autót biztosítással együtt.

A plusz sofőr nem feláras, viszont foglaláskor kell fizetni. Emailben könnyen elérhetők és hamar válaszolnak a nagyobb cégekkel ellentétben. Egyetlen hátrányuk, hogy nem a reptéren van az irodájuk, hanem küldenek egy térképet, hogy hányas számú parkolóban kell várni a kisbuszukat, amivel elvisznek a telephelyükre, illetve fel kell őket hívni telefonon, ha megérkeztünk a reptérre. Így viszont elkerülhetjük a sorban állást. Visszafele pedig kivisznek a reptérre , amint leadtuk az autót.

Nem kell tartani az autóbérléstől, ki kell tapasztalni, kipróbálni, és egy-két alkalom után rutinfeladattá válik az egész.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb