Európa

Az óceán közepén, Azorin

Ha a sziget keleti felén esik az eső, menj nyugatnak, ott jobb idő lesz!

Hirdetés

Az Azori-szigeteken minden együtt van a tökéletes nyaraláshoz: óceán, termálfüdők, kirándulási lehetőség, és mindez nem nagyobb területen, mint amekkora a Balaton. Öt napot töltöttünk Sao Miguel szigetén, a dzsungeltől a teaültetvényekig nagyon sok mindent láttunk.

Az Azori-szigetek összesen kilenc szigetből áll (plusz pár apróbb lakatalan), ezeket három csoportba sorolják: nyugati: Corvo és Flores, központi: Faial, Pico, São Jorge, Graciosa és Terceira, és keleti csoport: Santa Maria,  São Miguel.

A szigetek között repülővel és komppal is lehet közlekedni, az Azores Airlines az egyetlen légitársaság ami repül a szigetek között, a kompot az Atlantico Line üzemelteti.

Szerencsére az Azori-szigetek még a kevésbé felkapott úticélok közé tartozik. A Ryanair napi két-három  járatot indít Lisszabonból és Portóból, ennek ellenére nincs tömeg a szigeten. Mozgás mindenhol van: az utakon, a boltokban, a termálfürdőkben, de azt nem lehet mondani, hogy a turisták ellepték volna a szigetet. Az egyetlen, nagy bevásárlóközpont Ponta Delgada-ban található, a Parque Atlantico. Itt az éttermek este 11-ig vannak nyitva, a szupermarket pedig este 10-ig.

Tartalmasan töltöttük el az öt napot, kényelmesen bejártunk sok mindent, de lenne még mit megnézni. Pihenős, nyugis nyaralásnak tökéletes célpont. A kényszeres mehetnéket, hogy minden nap, reggeltől estig talpaljunk, haladjunk, hogy mindent meg tudjunk nézni, itt elfelejthetjük.

Mikor érdemes menni?

Tavasztól őszig szinte bármikor. A főszezon a nyár; július első hete jó választásnak tűnt, a hortenziák teljes pompájukban virítottak, amiknek amúgy a virágzási szezonja június és július. Megúsztunk egy egész hetet eső nélkül, persze sokszor volt borult idő. Ez jól jött néha, mert a magas páratartalom miatt néha kellemetlen a napsütés, olyan, mintha üvegházban ülne az ember.

Kinek ajánlom?

Aki szereti az aktív nyaralást, az szeretni fogja. Lehet túrázni, várost nézni, fürödni az óceánban, termálvízben, jéghideg vízesésben vagy az óceán öblébe folyó melegvízben. De az is megtalálhatja a számítását, aki a nyugisabb nyaralás híve, mivel a sziget nem nagy, könnyen bejárható. Nem kell naponta több órát autózással tölteni, hogyha a tengeparton kívül mást is szeretnénk látni. Emiatt egyébként  gyerekeseknek is jó célpont lehet, de mérlegelendő, hogy kibírnak-e a gyerkőcök öt óra repülést, meg egy átszállást.

Odajutás

Több opció közül lehet választani Az egyik, hogy Wizzairrel elrepülünk Budapestről Portóba, vagy Lisszabonba. Ha egy nap alatt oda akarunk érni, még aznap továbbrepülünk Ponta Delgada-ba. Mi azt választottuk, hogy a kilenc napot úgy töltjük el, hogy odafelé Portóban megszállunk egy éjszakát. Így volt egy esténk, és egy délelőttünk megnézni a várost, és volt öt teljes napunk Sao Miguel szigeten.

Hazafelé Lisszabonba érkeztünk Ryanairrel, ott is eltöltöttünk egy éjszakát és az esti Wizzair járattal jöttünk haza Pestre. A másik lehetőség, hogy Wizzairrel Frankfurtba vagy Londonba repülünk, mindkét városból megy Ryanair Ponta Delgada-ba. A jegyárakkal kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a Ryanair Portóból, vagy Lisszabonból a legolcsóbb, a vasárnapi járatok drágábbak (70-90 euró), mint amik hétköznap mennek (40-60 euró), és itt is igaz, hogy egy-másfél hónappal az út előtt foglalva lesz a legolcsóbb a jegy.

Közlekedés a szigeten

Autóbérléssel a legegyszerűbb, vannak helyi buszjáratok, de nem sok és nem sűrűn. Az autót pedig minél hamarabb foglaljuk le online (akár 3-4 hónappal az út előtt), mert gyorsan elfogynak. Sajnos drágább a bérlés, mint más országokaban, több cég ajánlatait összehasonlítva is arra jutottunk, hogy a compact kategóriájú autók bérlése nyolcvanezer forintnál kezdődik, hat napra. A kisebb, helyi kölcsönzők olcsóbbak, de mi kényelmesek vagyunk, és már a reptértől autóval akartunk továbbmenni.

Végül az Avis lett a befutó, amiről ott helyben derült ki, hogy ugyanaz, mint az Ilha Verde. Full protection mellett kemény 58 eurót zároltak a kártyámon (nem hitelkártya). A szigeten a stoppolás sem esélytelen, a legtöbb autó általában bérelt; spanyol, angol, portugál esetleg német turistákkal. Összességében a közbiztonság is nagyon jónak tűnt.

Szállás

Ponta Delgada jó bázis lehet, hangulatos kisváros, szűk utcákkal, szép főtérrel, itt még olcsóbbak is szállások, mint vidéken. A legfelkapottabb Furnas, itt található két termálfürdő is; és a caldeirák, amikben húst és zöldségeket szoktak főzni. Ezt pedig meg lehet kóstolni például a Tony’s Restaurant-ban, húsz euróba kerül a kétfős tál. Sete Cidades környékén lehet még hangulatos vidéki szállásokat kifogni. Mi Ponta Delgada-ban foglaltunk egy hat fős szállást, az Apartmento Segundo Canto-t, egy tágas lakás felszerelt konyhával, három szobával, erkéllyel.

Látnivalók, illetve a mi útitervünk

1. nap: Cha Gorreana, teakóstolás, teamúzeum, kisebb túra a teaültetvényen. Pár órás bóklászás, csodaszép kilátóhelyekkel. Útközben a Santa Iria kilátóhelyen (miradouro) is megálltunk fotózni. Délután Lagoa do Fogo, autóval lehet parkolni fent két-három kilátóhelynél, onnan feljebb lehet túrázni a hegytetőre, bár szerintünk nem igazán érdemes. Kábé két óra séta lemenni a tó partjára, és vissza.

Késő délután pedig fürdés a Caldeira Velha-ban, este kilencig van nyitva, a park belépő három euró, a fürdés plusz öt euró. Négy medece van, a legfelsőbe egy vízesés folyik, ami 25 fokos, ez a víz átfolyik egy sekély bugyogó forró medencén, majd innen folyik lefele a többi medencébe. Így 25-39 fokos medencék közül lehet válogatni. Azt mondják, hogy vannak olyan fürdők, ahova csak régi, kidobásra szánt fürdőruhát érdemes vinni, mert a vas megfogja az anyagot, amit aztán nem lehet kimosni. Mi szerencsére nem ebben a fürdőben voltunk. A három legismertebb fürdő közül nekem ez tetszett legjobban, olyan, mint egy dzsungel!

 

 

2. nap: Nyugat felé indultunk, Sete Cidades felé, megálltunk a Monte Palace-nál, ez egy hatalmas szálloda. 1981 és 1984 között üzemelt, de mivel akkoriban még nehezen megközelíthető volt, kevés volt a vendég, így bezárták, az épület pedig lepusztult. De be lehet menni, megnézni a szobákat, felmenni a tetőre, ahonnan nagyon szép a kilátás a Lagoa Verde-re. Az egész épületnek nagyon különös hangulata van, olyan mint egy szellemváros.

Monte Palace

Ezután megkerestük a sziget híres kilátóhelyét, a Miradouro da Boca do Inferno-t, az út mentén van parkoló, a Lagoa do Canário mellett kell elmenni, fél óra séta az egész. Délután Mosteiros felé vettünk az irányt, a Ponta da Ferraria-nál fürüdtünk egyet, csodálatos az a hely, fekete lávamező a part, egy kis öbölbe termálvíz folyik, így ott az óceán 30-32 fokos, lehet benne ücsörögni. Kapaszkodó gyanánt köteleket feszítettek ki,mivel a víz eléggé hullámzik.

3. nap: a Pico da Vara (1100 méter), a sziget legmagasabb csúcsának a meghódítása, észak-kelet felé mentünk Algarviából. A hegyek irányába murvás út visz, mindenhol ki van táblázva, hogy merre menjünk, esélytelen eltévedni. Először sűrű erdei úton haladtunk, aztán felértünk a nyeregre, sűrű zöld aljnövényezttel, fák erre már nem nagyon voltak. Három óra alatt értünk fel, és másfél óra alatt le.

Vacsorára Furnasban a Tony’s-nál foglaltunk asztalt, itt ettük a Caldeirákban főtt húst, a zöldségekkel. Ebbe a napba még beleférhetett volna a Caldeirák felderítése és a Poca Dona Beira termálfürdő vagy a Terra Nostra fürdő, de végül másik napra halasztottuk. A Lagoa das Furnasnál is megálltunk egy kicsit nézelődni. Sajnos ez a tó fürdésre nem alkalmas, mert nagyon sok benne a hínár.

4. nap: Elautóztunk Povoacao-n át Faial da Terra-ig, ott a parkolóban hagytuk az autót és eltúráztunk a Salto do Prego vízeséshez. Látványos turistaút, dzsungel életérzéssel. Útközben az erdőből tyúkok támadtak ránk, kaját kunyerálva és követtek egy darabig, aztán szerencsére feladták. A vízesésnél pedig egy macska lakik, aki szintén próbál mindenkivel haverkodni némi elemózsia reményében. A víz nagyon hideg, de többen is fürödtek benne.

Innen még két kilométer túra a Salto do Cagarrao vízesés, lefele pedig egy másik úton mentünk a kocsihoz, egy elhagyatott kis régi városkán át. Este pedig Furnasban a Dona Beija fürdőben áztattuk magunkat. Ez a fürdő komolyabb, mint a Caldeira Velha, több medencével, nagyobb és kulturáltabb öltözővel, több emberrel és este 11-ig nyitva van nyitva, így sötétedés után lehet a kivilágított fürdőben romantikázni.

5. nap: Pihenőnap volt, amit strandolással töltöttünk, eredetileg Villa Franca do Compo-ból terveztünk áthajózni a kis szigetre, a hajó sűrűn jár, a jegy öt euróba kerül. Viszont aznap esett az eső azon a környéken, így inkább az északi partra mentünk, ott nagyon jó idő volt és az északi parton szép, homokos partok vannak. Este pedig a Ribeira Grande-ban sétáltunk egyet.

Tanulság az időjárással kapcsolatban, hogy akármilyen lehet. Azt mondják, hogy egy napon belül akár mind a négy évszak előfordulhat, azért júliusban havazásra nem nagyon kell számítani. A lényeg, hogy alkalmazkodjunk, ha valahol esik az eső, álljunk tovább. Nincsenek nagy távolságok és 20-30 kilométerrel odébb valószínűleg nem esik.

 

Ha szeretnétek a facebookos utazó közösségünkhöz tartozni, csatlakozzatok csoportjainkhoz! Európai úti célokkal kapcsolatos bejegyzéseket az Utazás Európában csoportban találhattok, Európán túli utazások számára az Utazás a nagyvilágban csoportunkat ajánljuk.

Élményprogramok:

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb