Afrika

Az ország, amit a szívedbe zársz: Dél-afrikai Köztársaság

Hirdetés

Már nagyon régen szerepelt a bakancslistánkon a Dél-afrikai Köztársaság. Mint annyian, mi is tartottunk attól, hogy biztos jó ötlet-e elutazni abba az országba, amiről annyi rosszat hallani. Rengeteget kérdezősködtünk, megpróbáltunk alaposan körbejárni a témát, cikkeket, véleményeket olvasgattunk, megéri-e a kockázatot elutazni egy ennyire negatív visszhangot kiváltó országba. Hosszas latolgatás után úgy döntöttünk, lesz ami lesz, megyünk… Most, egy hónappal a hazatérés után sem tudtam teljesen visszatérni a hétköznapokba, szerelmes lettem Dél-Afrikába. Azt mondhatom, hogy életünk egyik legrosszabb döntése lett volna, ha nem látogatjuk meg ezt a csodálatos, élményekkel teli helyet.

Amikor elkezdtük szervezni az utazást, úgy döntöttünk, hogy Joburgtól (a helyiek így hívják Johannesburgot) Fokvárosig autóval fogjuk megtenni az utat. Egyesek szerint ez kész öngyilkosság, mások szerint remek ötlet volt. Szörnyen ellentmondásos információkat kaptunk. Két hetünk volt mindent felfedezni, amit szerettünk volna, ezért szoros menetrendet kellett tartanunk. 4 300 kilométert tudhatunk magunk mögött. A teljesség igénye nélkül az alábbi helyeket mindenképpen ajánlom azoknak, akik bakancslistájuk kipipálandó helyeként tartja nyilván Dél-Afrikát.

Blyde river kanyon – a világ harmadik legnagyobb kanyonja

Az első napunkon ellátogattunk a Berlin és Lisbon vízesésekhez és a Bourke’s Luck Potholes-hoz, melyek a felvezetői voltak az aznapi „nagy dobásnak” a Blyde River kanyonnak. A kanyon 25 kilométer hosszú és 750 méter mélységével lélegzetelállító panorámával várt minket. A területre belépőt kell fizetni több kapunál, mivel egy nemzeti park területén van, de egyik belépő sem éri el az 1 500 forintot mondhatni nevetséges áron juthatunk egy ilyen csodálatos élményhez. A környéken rengeteg túraútvonal közül választhatnak a túrázás szerelmesei, nekünk sajnos nem volt időnk belevetni magunkat a természetbe, de akinek több ideje van, az semmiképp ne hagyja ki.

Berlin vízesés
Berlin vízesés

Krüger Nemzeti Park, avagy aki keres, az talál

A következő napunk programja személy szerint az egyik kedvencem a két hét alatt, a Krüger nemzeti park volt. A park területe óriási 18.989 km2 (köszi Wikipédia). Több útvonalból választhattunk, miután beléptünk a park területére a 372 RAND-os (kábé 7200 forint) belépőnkkel, vagy akár vezetett túrán is részt vehettünk, amit természetesen még a belépőn felül szükséges fizetni. Mi a saját autós, vezető nélküli opciót választottuk. Eredetileg másfél napot terveztünk a Krügerre, mert attól tartottunk, hogy nem fogunk semmilyen állatot látni, de amikor beléptünk a területre, egyből egy elefánt állta utunkat, aki kényelmesen csemegézett az út szélén.

A következő pár óra egy NAT GEO ultra maratonnal ért fel. Zsiráfok, elefántok, majmok, zebrák, mindenféle antilop, amiknek a nevét sem tudom, csodálatos madarak, víziló, kafferbivaly csorda, oroszlán, leopárd. Óriási volt! Megjegyzem, hogy ezek az állatok vagy jönnek, vagy nem, vagy sikerül őket meglátnod a bozótosban, vagy nem. Teljesen szabadon élnek a park területén és mint minden, ami vadállatokkal kapcsolatos, ez is kiszámíthatatlan. Nekünk szerencsénk volt.

Random zsiráf a Krüger Nemzeti parkon kívül (majdnem megtámadott :D )
Random zsiráf a Krüger Nemzeti parkon kívül (majdnem megtámadott 😀 )

+ 1 tipp. A Krüger és a környező nemzeti parkok területén is vannak különböző szállások. Mi a Marloth parkban szálltunk meg, egy Jackalberry Ridge nevű szálláson, ahol katonai sátorszerű sátrakban alhattunk. Hatalmas élmény volt éjszaka úgy lefeküdni, hogy a vadállatok hangját hallottam szinte egészen közel. Reggel mikor felkeltem egy majom ücsörgött a sátrunk mellett és egy antilop csorda sétált el sátrunk előtt. Aki teheti, próbálja ki. Életre szóló élmény.

Marloth Park, sátorszállásunk
Marloth Park, sátorszállásunk

Tsitsikamma Nemzeti Park, szirtiborz paradicsom

A Garden route Port-Elizabethet Fokvárossal összekötő útszakasz, itt található a Tsitsikamma nemzeti park. A park terültére 235 RAND (4 500 forint) a belépő, cserébe több útvonalon is túrázhatunk és átkelhetünk a Storm river függőhídon. Ezen a területen (is) élnek az ultra cuki szirtiborzok, amik roppant ügyesen manővereznek a sziklafalon, legelésznek a füves részeken, vagy épp kukáznak, ha úgy tartja kedvük. Mi az Otter Trail nevű túraútvonalat vettük célba, ami az óceánparton, óriási sziklákon visz egészen a Tsitsikamma vízesésig. Érdemes vízálló ruhában érkezni, mert szeles időben a vízpermettől ronggyá lehet ázni.

Tsitsikamma Nemzeti Park, Otter trail túraútvonal
Tsitsikamma Nemzeti Park, Otter trail túraútvonal
Szirtiborz vacsi beszerző körút
Szirtiborz vacsi beszerző körút

Agulhas-fok, ahol két óceán találkozik

Ez a legdélebbi pontja Afrikának és nem mellékesen itt találkozik az Atlanti és az Indiai óceán. Tulajdonképpen látni nem lehet semmit, de a tudat, hogy egyik lábaddal az egyik, másik lábaddal a másik óceánban is állhatsz, elég menő. Találhatunk még itt egy aranyos kis világítótornyot és egy hajóroncsot is, ami 1982-ben futott zátonyra. Csodálatos naplementenéző pont.

Agulhas-fok, egyik lábam itt, a másik ott
Agulhas-fok, egyik lábam itt, a másik ott
Naplemente az Agulhas-foknál
Naplemente az Agulhas-foknál

Gangsbaai, a cápalelőhely

A második hetünk abszolút legizgalmasabb napja volt, amikor ketreces cápás merülésre voltunk hivatalosak. Gangsbaai-ban rengeteg cég szervez bálna néző és cápa merülős programokat. Még itthonról foglaltuk le az időpontot, ez volt az egyetlen szervezett programunk a két hét alatt (kb. 45000 forint). A kábé fél órára lévő merülési pontra hajóval indultunk a helyi kikötőből. Nagyon szeles a környék és a víz mindösszesen 14 fokos, ezért nem volt túl kellemes bemászni a ketrecbe, de mondhatom életem egyik legizgalmasabb pillanata volt. Körülbelül 7-8 cápát láthattunk a három órás programon, az egyik úgy gondolta, hogy egy kicsit bekukkant a ketrecbe is, még bent voltam. Nem mondom, hogy a vérnyomásom normális volt abban a pillanatban, de mindenkinek csak azt tudom javasolni, próbálja ki a ketreces merülést, mert hatalmas élmény.

Ketrec és a cápa
Ketrec és a cápa

Fokváros

A dél-afrikai turistacélpontok közül talán Fokváros a leglátogatottabb. 4 napot töltöttünk a városban, ellátogattunk a Kirstenbosch botanikus kertbe, a Jóreménység fokához és a Boulders beach-re is, ahol az afrikai pingvinek élnek. Két kapun lehet bemenni a strandra, az egyiknél megnézhetjük a pingvinek költőhelyét, a másik bejárat pedig egy szabad strandra vezet, ahol együtt fürödhetünk a pingvinekkel, ha úgy tartja kedvünk. Érdemes azért vigyázni velük, szeretnek birtokba venni cipőket és meg is csípik az embert, ha épp túl közel merészkedünk hozzájuk. A Jóreménység foka egy nemzeti park területén található, akár egész napos programnak is tökéletes. Strandok, túraútvonalak várják az ide látogatókat. A belépő 303 RAND (kábé 5900 forint)

Table Mountain nemzeti park
Table Mountain nemzeti park
Boulders Beach
Boulders Beach
Fokváros, kilátás a Chapman's Peak-ről
Fokváros, kilátás a Chapman’s Peak-ről

Még több képemet megnézheted a dél-afrikai utazásomról és más országkoból is A Hunglobetrotters profilon, az instagramomon.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb