Európa

Így utazz Montenegróba ősszel!

Hirdetés

Montenegró nem hiába kapta a Wild beauty azaz, vad szépség jelzőt. A Fekete Hegy országa valóban vad szépség – tekintélyt parancsoló hegyvonulataival, változatos növényvilágával, csodálatos tengerpartjaival, és az emberkéz emelte, régmúlt időkre visszanyúló varázslatosan hangulatos házaival, utcácskáival. Montenegró területe alig nagyobb, mint két magyarországi megye együttvéve- mégis annyi csoda és szépség bújik meg itt, hogy az utazó távozáskor azt érzi, ide vissza kell térnie, mert oly’ keveset látott. Ebbe a szépséges országba érkeztünk nyolc napra október végén hármasban: én, a férjem és a 15 hónapos kislányunk.

A repülőút

A WizzAir légitársaságnál foglaltuk le a jegyeinket, jó pár hónappal az utazás előtt. Ahogy nézelődtünk a keresőben, azt vettük észre, hogy Montenegróba igen kedvező áron lehet eljutni, így hát belevágtunk, és eldöntöttük- október végén, november elején Montenegróban fogunk eltölteni egy hetet. Időközben a légitársaságnak sikerült kétszer törölni/módosítani a járatunkat, de végül nagyon jól jöttünk ki belőle. Az eredetileg 6 napra tervezett utunk végül 8 napra nőtt, mindenfelé plusz költség nélkül- már ami a repülőjegyet illeti. (Tudniillik, ilyenkor, amikor a társaság törli, vagy módosítja a járatot, a már jegyet vásárolt utasok részére fel kell ajánlani pénzvisszatérítési, vagy átfoglalási lehetőséget.)

A poggyászinformációk között teljesen elvesztünk, mert november elsején lépett életbe egy módosítás; ezért arra készülvén pakoltunk, hogy csak a kislányunk részére engedélyezett pelenkázótáskát vihetjük fel. Odafelé végül felvihettünk mindent; visszafelé pedig egy csomagot le kellett adnunk.

Az út maga nagyon rövid volt, alig egy óra alatt már meg is érkeztünk a montenegrói repülőtérre. Mivel nem EU-s ország, ezért a belépéskor át kellett esnünk egy ellenőrzésen.

Autóbérlés

Rövid várakozás után megkaptuk az autónkat, melyet a Europcar cégnél béreltünk. Autósülést vittünk magunkkal, mert annyira drágán adják, hogy még úgy is jobban megérte, hogy a légitársaságnál vásároltunk egy feladható poggyászt, és feladtuk az ülést. (A jelenlegi WizzAir szabályozás értelmében egy darab dolog adható fel díjmentesen a baba részére. Mivel nálunk mindig van babakocsi, így az autósülésért fizetni kellett. Folyamatosan keringenek hírek, hogy mindkettőt fel lehet adni. Többször próbáltunk már ennek a reptéren utánajárni, de sehol sem kaptunk egyértelmű választ, így mi e szerint járunk el mindig.)

Montenegroi-hangulat

A szállás

A szállásunk Perast csodálatos középkori városában volt, melyet a Booking.com oldalon foglaltunk, Gudco apartmanban. Nagyon kedvesek voltak a szállásadók, mindenben segítettek- mire megérkeztünk, a kiságy is be volt készítve, össze volt rakva (ez nem mindig evidens, sokszor mi rakjuk össze magunknak). A ház első szintjén lakott a tulaj, fent pedig volt két apartman. Alap felszereltségű,  kétlégterű konyhás, fürdőszobás kis lakás volt, egy gyönyörű kőházban, zsalugáteres ablakokkal, meseszép kilátással az öbölre. Egy lépcsősor, s pár lépés választott csupán el a víztől. Ami pedig végképp nagy plusz pont volt, az nem más, mint az ingyenes lemondás lehetősége, akár még aznap is. Nyilván csak vészhelyzetben tennénk ilyet, viszont megnyugtató volt, babával utazva. Extrák (babakád és társai) nem voltak, de egy tiszta, babaággyal felszerelt, rendesen sötétíthető apartman már több, mint amire gondolnánk.

Kora reggel van, a sós levegőt hozó könnyű szélben lépdelek lefelé az apartman vizes lépcsőjén. Eső lehetett este, erre azonban már csak 1-1 tócsa, és az enyhén nedves aszfalt emlékeztet. Ahogy leérek, rögtön az öböl partján találom magam. Élvezem, hogy a szállásunk ennyire közel van a vízhez. Megállok a part mentén, csak figyelem a nyugodt vizet, s a távolban, a köd mögött megbúvó két apró szigetet. Pár nappal ezelőtt  és a jelekből ítélve éjjel is- vihar volt itt. Az aszfalt nedvessége mellett a hegyről a tengerbe ömlő víz hívja fel a figyelmet a napok óta tartó esőzésre. 

A víz felől a hegyek felé fordulok,- kutatom, merre kelhet fel a nap. Bár már felkelt, nem látom, – a hegylánc eltakarja. Mígnem lassacskán megérzem az első sugarakat az arcomon. Reggel van, erőtlenül süt még, de ahogy minél inkább előbújik a hegy mögül, annál erőteljesebb lesz. Negyed nyolc van, a férjem és a kislányom már minden bizonnyal ébredezik az apartmanban. Veszek egy utolsó, jó mély lélegzetet a friss, kristálytiszta levegőből, s a háziak cicájával a lábam mellett visszasétálok a szállásunkra.

Babával

Montenegró babával teljesen rendben van. Bár szerencsés módon az egészségügyi szolgáltatást nem próbáltuk, de vannak nagy tereik, ahol szabadon lehet mozogni, játszóteret is találtunk. A helyiek kedvesek, mosolygósak, mindenkinek volt egy jó szava a kislányunkhoz (amit persze nem értettünk, mert a saját nyelvükon mondták- itt érdemes megjegyezni, nem beszélnek túl sokan angolul, de mindenhol meg tudtuk értetni magunkat).

A boltokban minden babakellék beszerezhető; pelenka, popsitörlő, ugyan azon a néven fut, mint itthon. Rengeteg babaétkezéssel kapcsolatos áru is van, (pl. gríz, bébiételek..stb), így valóban csak azt érdemes vinni itthonról, ami feltétlenül szükséges.

Őszi-színek
Őszi színek

Praktikus információk

Bár nem Uniós ország, euró a fizetőeszköz; kártyát, készpénzt egyaránt elfogadtak.

Az utak minősége meglepően jó, bár számolni kell azzal, hogy sok helyen elég szűkek és kanyargósak, a hegyeken való áthaladás miatt. Sok a szerpentin. A montenegróiak vezetési stílusával nincs gond, bár nagyon szeretnek a szerpentinen előzni, ez megfigyeltük.

A boltokban ugyan úgy megkapni mindent, mint itthon, hasonló árszínvonalon (viszont a gyümölcs, zöldség például olcsóbb, és sokkal nagyobb a választék). A legnagyobb láncok nevei: Franca, Voli, Aroma. A Voli kifejezetten nagy, rengeteg áruval, választási lehetőséggel. Ha autót bérlünk, érdemes otthon megnézni egy nagyobb bolt koordinátáit előre, és bevásárolni, mert a kisebb településeken nincsenek nagy üzletek. (Mi első nap Podgoricában tettük meg ezt, egy Voli üzletben).

A parkolás sok helyen megoldott, kialakított parkolóhelyek vannak, de zömében fizetősek (0,5-0,8 euró átlagosan).

Látnivalók

Kotori- öböl

A Kotori- öböl rengeteg látnivalót kínál. Érdemes autót bérelni, s úgy bejárni a kis öböl menti településeket. Vannak kisebbek-nagyobbak, vannak zsúfoltabbak, kevésbé felkapottak, de mind gyönyörű. Arról nem beszélve, hogy rengeteg templom, megállóhely van az út mentén, ahol meg lehet állni gyönyörködni a tájban, vagy készíteni egy fotót.

 

Az öblöt hegyek veszik körül, így valóban lenyűgöző végigautózni a víz mentén, miközben látod a több száz méteres sziklaszirteket magad körül.

Kotori-öböl
Kotori-öböl

Kotor

Nem véletlenül erről a városról kapta a nevét az öböl. Csodálatos a maga teljességében. Kikötőjében szebbnél szebb hajók parkolnak, a kis csónakoktól kezdve a hatalmas tengerjárókig minden félét meg lehet találni.

A legnagyobb látványosság kétség kívül a város óvárosi része, melyet hatalmas falak vesznek körül. Három kapuja közül, melyen be lehet jutni a szinte díszletszerű, gyönyörű állapotban lévő, elvarázsolt házak, sikátorok közé, a Tengeri Kapu, azaz a Főkapu.

 

Belépve a kapun, valóban úgy érzi az ember, mintha egy középkorban játszódó film egy jelenetébe csöppent volna. Gyönyörű. Térképpel és fényképezőgéppel felszerelkezve neki lehet indulni, felfedezni a tereket, palotákat, templomokat, katedrálisokat. Nem nehéz elveszni a szűk sikátorokban, viszont ha az óra járásával megegyező irányban indulunk el, s járjuk végig a városrészt, végül el fogunk jutni oda, ahonnan elindultunk. Rengeteg kávézó, étterem és szuvenírárus várja a látogatókat.

A szépséges panorámát kínáló Szent János erődbe is az óvárosból indulva lehet feljutni.

Kotor szépséges házai
Kotor szépséges házai
Kotor óvárosa
Kotor óvárosa
Kotori-várfal
Kotori várfal
Kotor
Kotor

Perast

Perastban volt a szállásunk, így itt viszonylag több időt tudtunk eltölteni. A Verige-szorossal szemben helyezkedik el. Érdekessége ennek a helynek, hogy csak egy utcája van (ezt le is zárják a forgalom elől szezonban), viszont rengeteg középkori, vagy még korábbi időkben épült templom és palota foglal helyet benne.

Tekintélyt parancsoló kőházai lenyűgözőek,- ez a település valóban egy időutazás. Teljesen elvarázsolt az a miliő, amiben itt részünk volt. Mintha megált volna az idő. Kikapcsolódási lehetőség nincs sok, egy kisbolt van, s csak néhány vendéglátó egység.

Perasttal szemben van két apró kis sziget, melyek közül csak az egyikre, Szirti Madonna szigetére lehet elmenni, a másik, Szent György szigete nem látogatható. Kis hajók indulnak 10 percenként az apró kikötőből, s pár perc alatt el is érik céljukat. A viteldíj 5 euró/fő. Érdemes átmenni, mert nagyon szép maga a sziget, közelebbről meg lehet nézni a misztikus Szent György szigetet, s érdekes az öböl közepéről szemügyre venni az öböl mindkét oldalát is.

Perast
Perast
Perasti-tengerpart
Perasti tengerpart
Perasti látkép
Perasti látkép

 

Herceg Novi

Nem véletlenül kapta „Az ezer lépcső városa” címet Herceg Novi, valóban, ha le szeretnénk jutni például a Pet Danica sétányra, és sétálni egyet a tengerparton, sok-sok lépcsőn kell leereszkednünk, hogy elérjük.

Novi az öböl bejáratánál fekszik, onnan már látni a nyílt vizet. Ottjártunkkor elég erősen fújt a szél, ki is hordta a vizet a sétányra. Az idő rövidsége miatt sajnos csak a parton tudtuk elidőzni egy rövid ideig, és megcsodálni a kikötőt, erődöt, s magát a háborgó tengert.

Herceg-Novi
Herceg-Novi

Tivat

A város egyik legnagyobb látványossága a Porto Montenegro nevű yacht kikötő, itt tettünk mi is egy rövid sétát, megcsodálva a szebbnél szebb, s hatalmasabbnál hatalmasabb vízi járműveket. A kikötőben olyan hajók, yachtok, vitorlások parkolnak, amiket eddig csak a filmekben láttunk. Érthető módon, a kikötőben egymást érik a szebbnél szebb parkdekorációk, formára vágott bokrok, vízesések, ízletes fogásokat kínáló éttermek, s a legdrágább ruhákat kínáló üzletek. Rend és tisztaság van mindenhol- érdekes volt belepillantani ebbe a világba.

Tivat városa mellett van repülőtér is. Hajós kirándulások is indulnak innen, érintve a szomszédos szigeteket, be lehet járni az egész Kotori- öböl területét.

Tivat
Tivat

 

Budva

Budva az egyik legismertebb s legnépszerűbb város Montenegróban, nem véletlenül. Kikötője, óvárosa, strandjai a legkedveltebb látogatási célpontok.

A zegzugos, macskakövekkel kirakott, hangulatos óvárosi rész egy félszigeten helyezkedik el, közvetlenül mellette már lehet is fürdeni az Adriai- tengerbe. Még október végén is nagyon melegen sütött a nap, a víz is tartotta a hőmérsékletét valamennyire, láttunk is fürdőző családokat.

 

Nagyon jól esett ősszel a ragyogó napsütésben a tengerparton ülni, s töltődni a napsugarakkal.

Budva-óvárosa
Budva óvárosa
Kilátás-Budva-felé
Kilátás Budva felé

Érdemes Montenegróba utazni, mert…

  • a hegyek miatt sokszor olyan magasságokban jár az ember, ahonnan a kilátás meseszép,
  • ősszel 1000 színben pompázik az erdő, s mellette roskadásig tele vannak gyümölccsel a gránátalma-, és citrusfák,
  • kedvező áron lehet hozzájutni a repjegyhez, a szálláshoz, főleg szezonon kívül,
  • a helyiek kedvessége magával ragadó,
  • az ország 45%-át erdő borítja, így a tengerparti időtöltés mellett más típusú élményeket is szerezhetünk a hegyekben,
  • nagyon jó klímája van az országnak. Többször tapasztaltuk, hogy amikor esett is az eső, s fújt a szél, akkor sem volt hideg.
  • a városok óvárosi részeiben járva igazi időutazásban lehet részünk.

Nagyon jó emlékekkel tértünk haza Montenegróból. Ez a kedves ország, nem csak, hogy közelebb van, mint gondolnánk, elérhetőbb, mint hinnénk, de szebb is, mint amilyennek el tudjuk képzelni. Bár mi most csak a Kotori-öböl környékét jártuk be, az ország többi részében is van bőven látnivaló. Érdemes felkeresni a nemzeti parkokat, sebes vízű patakokat, és a hegyek között megbúvó kolostorokat is.

Szirti Madonna szigete
Szirti Madonna szigete
Úton Budva felé
Úton Budva felé
Zsalugáter és a kilátás a szállás ablakából, a Kotori öbölre
Zsalugáter és a kilátás a szállás ablakából, a Kotori öbölre
A két sziget
A két sziget

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb