Szuper kedves helyiek, olcsó, kiadós és finom ételek, lenyűgöző hegyek-tavak és némi posztszovjet örökség; talán így lehetne összefoglalni Kazahsztánt és Kirgizisztánt, ha röviden kéne. Ha hosszabban, akkor pedig valahogy úgy, ahogy Zsolt írta meg:
Érkezés és közlekedés
Wizz Airrel repültünk augusztusban Asztanába, és végül haza is onnan jöttünk, mert így jött ki a leggazdaságosabban. Az esti érkezés után egyből repültünk tovább Almatiba, Qazaq Airrel oda vissza 24 000 forintért, kis légcsavaros Bombardier géppel. Nem volt sokkal drágább mint a vonat, és két óra alatt ott is voltunk.
Almatiban két napot töltöttünk, felmentünk a Nagy-almati tóhoz, ami nagyon szép, leírhatatlanul zöldes-kékes tó. Az odajutás megoldható busszal is, de a megállótól még sokat kell gyalogolni a tóig, célszerűbb taxissal megalkudni.
Utazásra városon belül az Ubert használtuk, vagy a helyi megfelelőjét (Yandex Taxi) ilyen összegeket fizettünk: 433 forint, 674 forint, 780 forint. Ilyen árak mellett felesleges buszozni szerintem, bár azt is kipróbáltuk. Előre feltöltött kártyával (bélet-féle) egy út 60 forint, buszon vásárolva a jegy 120 forint.
Elmentünk a Zelena Marketbe, ami egy nagy piac, szinte minden kapható, étel-ital-zöldségek éppúgy, mint ruházati dolgok, vagy használati tárgyak. Sokat sétáltunk a városban. Szállásunk a European Backpackers Hostel, célszerű a kétágyas szobát foglalni, ha van rá lehetőség. Tiszta, kedves a személyzet, és nincs messze a Kok Tobe hegyre menő felvonó megállójától.
Tovább Kirgizisztánba
Innen indultunk tovább Bishkekbe. Két lehetőség kínálkozik busszal(marshrutka avagy iránytaxi), a Sayran buszmegállótól, vagy vele szemben gyülekeznek a taxik, személyautók, ez picit drágább, de valamivel gyorsabb. Az út a határig három-négy óra, ott le kell szállni a buszról, csomaggal együtt, és gyalog átmenni. Az átkelés nem több tíz percnél, vízum egyik országba sem kell, pikk-pakk megy minden.
Aki személyautós-taxival megy azt eleve csak a határig viszik, aki Marsrutkával, az megvárhatja a buszát a határ túloldalán.Mi nem vártuk meg, hanem a határtól induló marsrutkával (333 és 285) bebuszoztunk a húsz kilométerre fekvő fővárosba, mintegy 120 forintért per fő.
Szembetűnő a különbség, Kazahsztánhoz képest, ami fejlettségében nagyjából olyan, mint mondjuk Ukrajna. Kirgizisztán kábé huszonöt évvel van lemaradva hozzájuk képest.
Bishkek
Bishkekben a Chinar vendégházban szálltunk meg, nagyon szép, modern, sétatávolságra a belvárostól. Annyi, hogy a cím, ami meg van adva, nem igazán stimmel. A gps vagy taxi nem mindig találja a helyet, a mi taxisunk például felhívta a szállást és ők navigálták el odáig.
A fővárosban nagyon sok látnivaló nincs, voltunk igazi vurstliban, ahol volt óriáskerék,
Kirgizisztán a csapolt sör országa, mindenhol, de tényleg mindenhol kapható! Az út mellett a kis kajáldák nem az étlappal hirdetik magukat, hanem, azzal, hogy razlivnoe pivo (csapolt sör- a szerk). Olyan boltokban,mint nálunk egy közepes CBA, egy külön pult van csak a söröknek, kábé húsz féle csapolt sör kapható, fele hazai, fele kazah és nyugati. Egyből a szívembe zártam az országot 🙂
Közlekedésre a Namba taxit használtuk, ami az Uberhez hasonló konstrukció, bármennyit is mentünk, soha nem fizettünk többet 1200 forintnál…
Bishkekben autót béreltük, és megindultunk „vidékre”. Mi az avtoprokat.kg-nál béreltünk, bátran ajánlom őket, egy kis automata Honda napi 14 dollár volt, beszélnek angolul, semmi bankkártya nem kell, csak 300 USD kaució a helyszínen, amit visszaadnak a végén. A cím ne tévesszen meg senkit, Bishkek szélén van, egy kis falu leghátsó földes utcáján-tényleg oda kell menni, mi is azt hittük eltévedtünk. De lehet náluk azt az opciót is választani, hogy beviszik a szállásra a kocsit, kis felárért.
Iszik-köl, a világ második legnagyobb magashegyi tava
Négy nap alatt jártuk körbe. Odafelé tettünk egy kis kitérőt a Burana-torony irányába, ami egy régi, tizenegyedik századi torony, amit részben újjáépítettek. Körülötte kis park és ősi sírok vannak.
Első napi program
Első szállásunk a tó „fővárosában” Cholpon-Atában volt, a Tan Nuru vendégházban, a nagyon kedves, angolul beszélő, középkorú „Masenkával”, aki kérésre vacsorát, reggelit bármikor csinál. A család üzemelteti a vendégházat, tizenhárom év körüli fiúcska a mindenes, aki ki is hívott egy kis pingponozásra, a kertben lévő asztalon, amikor ezt meglátta a többi vendég…
Gyakorlatilag, az egész közép-keletet meg kellett, hogy verjem pingpongban; a kazah vendégektől, a tádzsik takarítón át, az egész családig. Másfél óra haraso igraetye után közös ivással fejeztük be az estét. Igazi családias hangulat volt, de ide az menjen aki tud pingpongozni, ne rontsa el a magyar hírnevet 🙂
Második nap
Itt a helyi piacon kóstoltunk házi málnalikőrt, ami mellé kaptunk kóstolót még vagy négy fajtából, meg az elmaradhatatlan sör, üvegben csapolva, hibátlan volt a történet. Másnap reggel megmártóztunk a tóban,ami kristálytiszta, volt vagy 18 fokos, és gyönyörű a látvány a mögötte magasló öt-hatezer méteres hegyekkel… Megnéztük az ősi petroglifeket a hegy oldalában, és irány tovább.
Harmadik nap
Következő állomás Karakol volt, a tó keleti végében. Innen Kína már alig több, mint kétszáz kilométer… Szállás Askar vendégház, ami kis ékszerdoboz. Reggelivel együtt is olcsó a szállás, az pedig zseniális, kaptunk hozzá anyuka által készített málnalekvárt, amiből hoztunk is haza. A kertben gyümölcsfák, amiknek a termését a házigazda sráccal végigkóstoltunk. Tíz pontot adtam a Bookingon a szállásnak, ami azért ritka…Karakol igazi vidéki kisváros. Előfordult, hogy a boltba lóháton ment az ember…
Nem messze található a Jeti Ogüz (Hét Bika) sziklaképződmény, a tó déli partján. Végig ki van táblázva, merre kell menni. A szikláig betonút van, onnan tovább lehet menni egy vízesésig, de személyautóval csak rutinos sofőröknek ajánlom. Borzasztó köves-földes-kimosott úton mentünk végig, összetákolt hidakkal a kocsiknak, és a végén még jó fél óra gyaloglással. A vízesés nem rossz, olyan huszonöt méter magas lehet.
Negyedik nap
Másnap irány tovább, a Fairytale (Mese) kanyonhoz mentünk, a tó déli partjánál, nagyjából középen. Nagyon szépek a képződmények, különböző formában,és vannak kis „színes hegyek ” is, ami nekem Kína óta (Zhangye Danxia) a kedvencem. Itt felvettünk egy stoppoló francia srácot,aki aznap jött velünk.
Amúgy is jellemző, hogy sok a stoppos. Ritkás a közlekedés, az autósok meg-megállnak és elviszik az embereket, megvan a tarifa, az utas az út végén fizet. Mi is felvettünk párszor helyieket, örültek, érdeklődtek, honnan vagyunk, mi meg agyonkerestük magunkat a fuvarért kapott 80-120 forinttal 🙂
Figyeljünk a rendőrökre, mert vannak!
Minden település be-, és kivezető szakaszán rendőrposzt, igazi, szovjet örökség. Sok helyen mérnek, egyszer 90 helyett 109-ért fizettem lealkudva 2000 forintot, egyszer pedig csak úgy, szemre megállítottak. A Kedvesem beszél oroszul, de megkértem, maradjon a kocsiban. A rendőr azt mondja stráf, mire én: no stráf… Láttam, hogy nincs radar az autóban (kocka lada), vitatkoztunk egy darabig, nyelvi lehetőségeinkhez mérten, végül felhívott egy kollégát, aki beszélt angolul. Vele tisztáztam, hogy a nevem Zsolti, nem pali… Végül visszaadtam neki a telefont, röviden beszélt valamit a kollégájával, visszaadta a papírjaimat és elköszöntünk egymástól. Összesen ez a két alkalom volt, mikor megállítottak, nem utaznak a külföldire ahogy észrevettem.
Vissza Kazahsztánba, Almati megint
Bishkekbe visszatérve még elmentünk az Osh bazárba, ami a régió legnagyobbja. Itt aztán minden van, az árak pedig viccesen kicsik. Fél literes helyi vodka 200 forint, kisebb falatozókban két személy jóllakik 1400 forintból, amiben az ital ára is benne van. Az egyik legfinomabb étlelt utunk során itt ettük, „látványtűzön” sült. De lehet itt venni kirgiz Adidas cipőt is, ami rohadt kényelmes és össz-vissz 4000 forint.
Leadtuk az autót,kiálltunk az út szélére, Marsrutkával irány a határ, viszlát Kirgizisztán!
Az átjutás ismét sima,most személyautóval mentünk Almatiba,pont két hely volt az egyikben,indult is, a srác tolta neki mint az állat,másfél órával rövidebb volt az út mint idefelé kisbusszal…
Almatiban még egy napot töltöttünk el, felmentünk libegővel a Kok-Tobe hegyre, ott megnéztük a kilátást, söröztünk egyet, kipróbáltuk a nyári bobot, és beszereztük a szuveníreket. Este gondoltam egyet és kimentem a Kairat Almati-Sigma Olomouc Európa Liga meccsre. Belépő 600 forint, ami egy vicc. Remek hangulat volt, annak ellenére, hogy kikaptak. Több, mint húszezer néző volt, a góljukat egyébként a két ott játszó magyar egyike lőtte (Eppel).
Asztana
Asztanába repülővel tértünk vissza. Asztana azért is érdekes,mert a folyó két partja teljesen más világ. Az egyik a régi város,poros utcákkal,vidékies hangulattal, a másik a „kis-Dubaj” ultramodern épületekkel. Szállásunk természetesen a régi részen volt, Guesthouse V Ghostyah. A házinéni az éjfeli érkezésünkkor is sütött nekünk csirkét, másnap reggelire is volt melegétel, leste kívánságainkat. Kicsit kieseik a hely,de busszal egy átszállással,vagy 15 perces Uber úttal egy más világban,az új részen is van az ember…
Sátor alakú bevásárló központ, monumentális Opera, ilyen-olyan tornyok. A Bayterek-Tower amit állítólag az elnök tervezett. Fel lehet menni lifttel,kellett várni egy kicsitr, de szinte csak helyiek álltak sorba. A belépő 650 forint volt. Elgondolkodtam, hogy ugyanez máshol mennyi lenne… plusz egy nulla, kábé.
Összegzés
Helyiek
Elképesztően kedvesek az emberek mindkét országban, ahol ha megtudják, honnan jöttünk, ha lehet, még rátesznek a kedvességre. A volt keleti blokk, a közös múlt és a vélt rokonság miatt a „Vengrija” szót hallva még szélesebb lesz az amúgy is nagy mosoly.
Egyik ország sem a felkapott turistaútvonalon fekszik, addig jó amíg így van! Kirgizisztánban volt nem egy hely, ahol rajtunk kívül nem volt külföldi… Orosz tudás nem árt, így minden egyszerűbb volt sokkal,de találkoztunk külföldiekkel, akik nem beszélnek oroszul, de ők is elboldogultak valahogy.
Sehol egy pillanatig sem éreztük veszélyben magunkat,pl a meccs után éjjel átsétáltam fél Almatit, semmi gond nem volt. Érdeklődőek, kérdeznek, honnan jöttél, ki vagy, tetszik-e az országuk.
Árak
Kevés olyan ország van, ahol mi, magyarok is azt mondhatjuk olcsóság van.. Kazahsztán sem vészes,de Kirgizisztán… kisboltban vagyunk,bejön egy ember,a kiszolgáló 12 éves forma srác kitekeri a vodkás üveget,tölt kb másfél decit,ember lehúzza,elmegy… mondom ezt meg kell kóstolni,szólok neki töltsön nekem is… nem szórakozik,ugyanazt a poharat teletölti 🙂 mintegy 80 ft-ért…két jégkrém 100 ft…liter csapolt sör 320 ft, csebureki 60 ft…
Étel-ital
Hibátlan, szerencsére hús hússal esznek, saslik, shwarma, ilyesmik. Nagyon finomak a levesek is, nem valami híg lé, hanem igazi, laktató, sűrű leveseket főznek, ajánlom kipróbálásra a Mampar nevűt. Az út mentén szárított halakat árulnak, amik isteni finomak.
A fővárosban szinte minden sarkon árulnak kis ballonokban italokat… Tea hibátlan, hideg, nagyon finom. Viszont a kumisz, az valami elmondhatatlan módon ihatatlan. Van még valami rettenetes barnás lötty, nem sikerült megfejteni, mi az. (valószínűleg kvász vagy kombucha – a szerk.) Szintén helyi édesség (vagy fabyarság) a kurut, aki jót akar magának, ne próbálja ki. Vallatni lehetne vele.
Mindkét országot ajánlom mindenkinek, aki nem a tömegturizmust keresi és olcsón akar szép tájakat látni, jókat enni, kedves emberekkel ismerkedni. Persze van pottyantós wc, mosatlan villa, közös fürdőszoba esetleg, de aki kibírja a kis kellemetlenséget, életre szóló élményben lesz része 🙂
Ha bármi kérdés van,bátran,ha tudok segítek.
Kazah-Kirgiz egy remek hely.
