ÁzsiaÚtleírások

Utazás Libanonba saját szervezésben

Hirdetés

#útisztori: Utazás Libanonba #útisztori

Egy nem igazából gyakran előforduló úti célról szeretnék beszámolni itt az oldalon. Ez pedig Libanon. Ma értem haza és amíg frissek az élmények szeretnék mesélni az országról és a fővárosról egyaránt. Budapestről nincsen közvetlen járat jelenleg, így mindenképpen egy átszállást be kell iktatni. Én esetemben a ciprusi Larnaca városa volt az átszállópont, ugyanis árban ez volt a legkézenfekvőbb.

Tipp: 2020 március 29-tól a Lauda közvetlen járatot indít Bejrútba Bécsből.

libanon

Larnacába Wizz Airrel lehet eljutni közvetlenül Budapestről, az ország keleti feléből Debrecenből is repüli a járatot a légitársaság, az ország nyugati felén élőknek pedig Bécs lehet érdekes. Odaút 9,99 € volt a jegy, visszaút pedig 12,49 € (amit Wizz pontokból vettem), repülési idő kb. 3 óra.

Nem sokkal később pedig a Larnaca – Bejrút járaton ültem, itt a Cyprus Airways járatát választottam, neten foglalva lehet találni 28-32 € jegyeket, ha az ember okosan párosít és valószínűleg ez a legolcsóbb opció is. Itt a repülési idő alig negyed óra. A Cyprus Airways ugyanazt tudja mint a többi fapados, bár nagyon rövid a táv, minden plusz szolgáltatásért fizetni kell, ellenben a nagy gurulós 55x40x20cm bőröndöt tartalmazza a viteldíj.

A fedélzetre lépve a légiutaskísérők kiosztják a belépési kártyát, amit majd ki kell tölteni. Itt alap kérdések szerepelnek, név, foglalkozás, útlevélszám, apja neve, születési idő és hely, mi célból utazunk Libanonba, mennyi időre és hol fogunk megszállni.

Mohammad Al-Amin mecset
Mohammad Al-Amin mecset

Ezt a kártyát az útlevéllel együtt a határőrnek oda kell adni, aki ez alapján nyomja bele a pecsétet az útlevelünkbe. Libanon vízummentes, így a belépéstől számított 30 napig lehet az országban tartózkodni turistaként. Fontos felhívni a figyelmet, hogy az útlevél nem tartalmazhat semmiképpen izraeli pecsétet, ez automatikus visszafordítást jelent, ha ilyen pecsétet talál a határőr.

Bejrút sétány
Bejrút sétány

Az ország fizetőeszköze a libanoni font és az amerikai dollár. Dollárral bárhol lehet fizetni, a visszajárót ilyenkor fontban adják vissza. A dollár árfolyama törvényileg rögzítve van, így nem kell számítani árfolyam ingadozásra. Ami a beutazást illeti a reptérről a városba, én esetemben ez taxi volt, a viteldíj 15 amerikai dollár volt, kb fél óra volt az út. Sajnos a közlekedési morál sokat hagy maga után, régi autók, gyalogosok akik átrohannak az út közepén, dudálni az autósnak kötelező, ha kell, ha nem nyomja.

Raouche Rocks
Raouche Rocks

Közlekedési lámpa mutatóban van néhány a városban, de az autósok figyelmen kívül hagyják, ha piros, ha zöld átmegy rajta. Gyalogosoknál ugyanez a helyzet, ha létezni akarsz és át akarsz menni az úttesten, muszáj vagy átmenni a közlekedő autók mellett, mert ők bizony nem fognak megállni, nincs elsőbbségadás.

Személy szerint biztonságosnak ítélem meg az országot és a várost egyaránt. Sok gépfegyveres katona a városban, az utcasarkokon, aki esetleg járt már Izraelben is az nem érheti -e tekintetben meglepetés. Atrocitás nem ért és igazoltatni sem igazoltattak.

Bejrút a tiltások városa. Az utcán tilos enni, széken ülni, motorozni és vízipipázni.
Bejrút a tiltások városa. Az utcán tilos enni, széken ülni, motorozni és vízipipázni.

Fotózni szabad, de azért vigyázni kell mit fotózunk, mert könnyen belefuthatunk olyanba, hogy egy ártatlannak tűnő díszes épület lefotózása után, ott terem mellettünk egy katona és megkérdezi, mutassuk meg azt amit lefotóztunk. Gond sose volt, nyugtázta és tovább engedett, nem kellett semmit kitörölni.

Raouche Rocks
Raouche Rocks

Ami az árakat illeti, valamivel drágább mint Magyarország. Az emberek segítőkészek, a kommunikáció nagyon egyszerű angolul vagy franciául.

Egy kis magyar beütés. Magyar cukrászda, magyar édességekkel, ki gondolta volna, hogy ez Bejrútban lehetséges?
Egy kis magyar beütés. Magyar cukrászda, magyar édességekkel, ki gondolta volna, hogy ez Bejrútban lehetséges?

Látnivalók: Beirut souks, Hamra negyed, Place de l’Etoile, Zaitunay öböl, Raouche Rocks, Mohammad Al-Amin mecset.

Régi Holiday Inn szálloda Bejrútban. A szálloda a libanoni polgárháború során semmisült meg, 1975-ben nyitották meg, de rá egy évvel később be is zárták a háború miatt. A szálloda azóta is így maradt, a lyukak, lövésnyomok máig meglátszanak. Az épületet egy gépfegyveres katona őrzi. Miután elkattintottam a fotót, azon nyomban mellettem volt és számonkért, hogy miért fotóztam le az épületet.
Régi Holiday Inn szálloda Bejrútban. A szálloda a libanoni polgárháború során semmisült meg, 1975-ben nyitották meg, de rá egy évvel később be is zárták a háború miatt. A szálloda azóta is így maradt, a lyukak, lövésnyomok máig meglátszanak. Az épületet egy gépfegyveres katona őrzi. Miután elkattintottam a fotót, azon nyomban mellettem volt és számonkért, hogy miért fotóztam le az épületet.
Zaitunay öböl
Zaitunay öböl
Bejrút utcáin
Bejrút utcáin
Place de l'Etoile
Place de l’Etoile

Az Útisztorik rovatunkan az Utazóbázis Facebook csoportok tagjai írják meg élményeiket, posztolnak képgalériákat, vagy röviden bemutatják az adott úti célt. A szövegek és a képek őszinték, nem szerkesztjük őket, szerzői jogaik – csakúgy, mint a stílus és a szellemi termék – a szerző tulajdona. Ha te is szeretnél megosztani egy élményt, akkor itt írtuk le hogy és miképp lehet ezt bárkinek megtennie.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb