Ázsia

A nagy fal, agyaghadsereg és rengeteg finom falat: egy kínai körút élményei

Hirdetés

Moszkván és Mongólián keresztül utaztunk Pekingbe, ahonnan kezdtük a kis körutazásunkat. Mi nagyon szerettük Kínát, bár nyugati ember számára néha furák a kínaiak, mások a kulturális normák, de összességében nagyon jól éreztük magunkat, tuti, visszatérünk még.

gyorsvonat
gyorsvonat

Az odaút

Az útvonal Moszkva-Mongólia-Peking volt, Moszkva nekem felejthető, csalódás, de ebben biztosan közrejátszott a remek orosz nyár, a szakadó eső és a tíz fok is.

Mongólia viszont elképesztően jó volt, jak-szag mindenhol, remek nemzeti parkok, vad táj, lovaglás, lóhús, birkahús, az emberek pedig kedvesek; főleg mikor megtudták honnan jöttünk. És hát a csapolt Chingiss sör se rossz, na.

Peking

Mongólia után megérkeztünk Pekingbe, ahol négy napot töltöttünk. A főpályaudvartól nem messze laktunk, háromcsillagos szállodában. Elégedettek voltunk vele, csak az odajutás tűnt kicsit ijesztőnek elsőre. De csak elsőre! Kis koszos sikátorok, ahol persze már másnap ismerősként üdvözöltek, és integettek.

A fővárosban megnéztük a kötelezőket, Tiltott város, Tienanmen tér, és persze elmentünk az állatkertbe pandát nézni.

A nagy fal

A nagy falból végül a Jiankou -Mutianyut választottuk. Reggel a Dongzhimen Wai-ról (külső)  indultunk, a 936-os busszal. Mi kilenc előtt értünk oda, rögtön indult a busz, több, mint két órás út után megérkeztünk YujiaYuan Stationre. Ki is van írva a buszon az állomások neve, meg segítenek is, hogy hol kell leszállni. Ahol leszállunk, négy-öt buszmegállót fogunk látni. Egy van, amin csak kínai írás van, na az kell nekünk. Oda jön a H25-ös busz. Össz-vissz kettő van egy nap, a 11:30-ast el kell érni. A buszra jó a jikatong kártya.

Nanjili falunál kell leszállni, ebben is segített a kalauz csajszi, meg az utasok. Egy elágazásnál rakott ki a busz,onnan kicsit tovább kell menni és balra lesz a falu. Innen indul a gyalogtúra, fel a Zhangbelie towerhöz. Igazából erdei út, néhány helyen van kikötve piros szalag, de nem lehet eltéveszteni az irányt. Kőkemény hegymenet, 40 fokban, másfél óra kábé, gyerekeknek, öregeknek nem ajánlanám! Nem vagyunk „csajok”,de megszenvedtük kicsit mi is.

Fent egy öreg bácsika várt, létrákkal. Fejenként öt jüanért lehet felmászni a falra. Elképesztő a panoráma a vad szakaszokra, hegyekre. Innen 2-3 órás út vezet a vad szakaszon át, amíg az ember eléri a kiépített részt Mutianyunál. Ez annyira nem vészes, inkább séta, de azért van pár emelkedő, fákkal benőtt rész, ahol éppen csak elfér az ember, és egy kis kerülő, ha az ember nem akarja az Ox horn Edge nevű hurkot is megmászni. Lassan haladtunk, csináltunk millió fényképet, azon a 8-10 kilométeres szakaszon senkivel nem találkozunk…míg el nem értük Mutianyut.

Nem volt belépő, egyszer csak az újjáépített résznél voltunk. Itt libegővel ereszkedtünk le, aztán shuttle buszra szálltunk. Huariouba van több busz is innen, esetleg kisbuszok. Mi megegyeztünk az egyikkel és elvitt, onnan pedig a 916-os busszal mentünk tovább Dongzhimenbe. Este nyolc óra előtt értünk vissza, jó túra volt nagyon.Víz legyen elég, mindenkinél, bár a falon van néhány „frissítőpont” de horror áron adnak mindent.

Pekingi négy nap után, irány a vidék!

A program eléggé feszített volt, de szerencsére repülő, vonat, minden időben jött-ment.

Esti géppel repültünk Lanzhouba, itt pár órát aludtunk, reggel pedig az első expresszvonattal Zhangyeba utaztunk. Itt találhatóak az ún. Színes hegyek, ami nekem mindenképp bakancslistás volt.

Színes hegyek és Zhangye

Zhangyeban a pályaudvaron kikerülve a taxis hiénákat, beültünk egy hölgy sofőrhöz. Elvitt a szállásra húsz jüanért, a Kelly Business Hotelben szálltunk meg. Egy éj három főre 300 jüan (12000 forint) ez az ár vicc volt ezért a szállásért, kábé ingyen volt. A taxis csajjal megegyeztünk, egész nap velünk maradt, elvitt enni, a színes hegyekhez, este vissza, 200 jüanért (mintegy 8000 ft). Csak kínaiul beszélt, de a telefonja „tolmácsolt” nekünk.

Zhangye Danxia Geoparkon belül van buszjárat, öt megálló,mindegyiknél megannyi kilátópont. Tényleg valami elképesztő, mintha festmény lenne,azok a színek,azok a felszínformák… Kábé négy óra alatt jártuk be a helyet, szinte végig tátott szájjal.

Zhangye kínai léptékkel kisváros,talán másfél milliós. Érdekes, de rajtunk kívül alig volt külföldi. Ha ilyen látványosság, teszem azt, Franciaországban lenne, ott meg sem lehetne mozdulni a turistaáradattól.

Este a városban sétáltunk, ettünk leírhatatlan köpködőkben, kiültünk kis műanyagszékes teraszokra a helyiekkel sörözni, szinte minden embernek volt egy mosolya, egy kedves gesztusa hozzánk. Az utcán, kis téren hölgyek-asszonyok táncoltak, kínai zenére, este tízkor! Kellemes volt az idő, jó a hangulat, csodálatos nap volt. Zhangye egy jó hely.

Másnap reggel Zhangye-ból vonattal utaztunk vissza Lanzhouba. A taxisunk nem dolgozott szombaton,de eljött értünk reggel, hozta a kisfiát is ,és kivitt minket a vonatállomásra! Jó érzésekkel hagytuk el a várost, vissza, Lanzhouba.

Az agyaghadsereg

Este indult a repülőnk Xianba, éjfél után érkezett meg, nem vártunk shuttle buszra, 150 jüanért vittek el hármunkat a szállásra, az óvárosba, a falon belülre.

Reggel kimetróztunk az Északi pályaudvarra. Ha van aznapra érvényes vonatjegyed,akkor használhatod az óránként közlekedő ingyenes buszt az agyag hadsereghez! A travel service-ben, az állomáson megnézik a jegyed, megveszed a belépőt a Terrekottába (6000 ft), kapsz egy vouchert, ezzel szállsz a buszra, és amikor leszállsz megkapod a belépőt is. Minden óra egészkor megy a busz, vissza pedig minden óra félkor indul.

Egy órás út után odaértünk, bementünk, megnéztük az egész területet, talán másfél óra alatt… Vegyes érzésekkel távoztunk, nem mondom, hogy a nagy hangár, ahol a katonák állnak nem monumentális, meg mellbevágó. De. Azon kívül, igazából, semmi nincs. Egy terem, ahol képeken meg lehet nézni a világörökségi helyszíneket, egy terem, ahol van pár kínai régiség, de ezen kívül turistagettó az egész. Ezer szuveníres, ezer büfés, ezer ilyen-olyan árus.

Arról, hogy milyenek a kínaiak

Hamar visszaértünk Xian North vasútállomásra,mivel volt még időnk besétáltunk a város felé. A pályaudvar a semmi közepén van,15-20 perc sétára a toronyházak, ahol van egyáltalán valami. Egyik legjobb döntésünk volt,találtunk egy kis bevásárlóközpontot, felül szupermarket, alul kis kajáldák. Kiválasztottunk egyet, ahol persze voltak fényképek, ráböktünk három ételre és csinálták is. Két csajszi volt ott, de megjött a főnök srác is a hírünkre 🙂

Látszott rajtuk,hogy nagyon kitesznek magukért, bementünk a konyhába nézni, hogy csinálják, a srác dobálta a wokban a sok finomságot,végig mosolyogtak,és várták, ízleni fog-e nekünk. Talán az egyik legjobbat ettük itt, hárman, itallal együtt fizettünk mintegy 3000 ft ot…

Jó érzés volt nekünk is, hogy láttuk, már azzal örömet okoztunk, hogy bementünk és náluk ettünk, és még ízlett is.

Peking, megint: a világ legnagyobb kilátója, üvegből

Pekingben a szokásos szálláson aludtunk, majd reggel indultunk a világ legnagyobb kör üvegkilátójához.

Dongzhimenről 852-es busz, Pinggu Shi Ji Guang Changig, ki van írva, de szól a kalauz, hol kell leszállni. Innen 25 ös busz Shilinxiáig, szintén szólnak, ha külföldi erre jár, csak oda mehet 🙂

Mi, amikor megérkeztünk Pinggu-ba, először elmentünk a szállásra. A Bookingon foglaltam egy kis Homestayt, hármunknak 8000 forintba került, nem voltak nagy elvárásaim. Ehhez képest az utunk talán legjobb szállásán kötöttünk ki. Egy középkorú házaspár által üzemeltetett igazi kis ékszerdoboz, szabadon császkáló beszélő papagájjal, tiszta, vadi új makulátlan szobákkal, kis kiülős kerttel,egy percre a fő utcától.

A kilátó nem olcsó mulatság, a belépő, az oda-vissza libegő, és a belépő magára a kilátóra 12000 forintba került.

A libegő csak egy darabon visz fel, onnan még kábé 800 lépcsőfok a kilátó maga. Tényleg nem semmi, „nagy kerek tiszta üveg valami”. Gyönyörű a kilátás a hegyekre, egy völgyre, ahol egy folyó folyik, és eleve a tudat, hogy ott van alattad a több száz méteres mélység, és egy darab üveglap tart meg…

Visszafelé vettünk barackot, ez az ország barack termő régiója,mindenfelé barackfák vannak. Pingguban vacsoráztunk, este pedig a szokásos ital-kártya-zene kombó.

Tengeparti lébecolás: Beidaihe

Utolsó három napra tengerparti pihenés, Beidaihe maradt. Vonattal három óra Pekingtől, a vonatállomástól pedig még huszonöt perc taxival. Érdekes volt,hogy Beidaiheben a vonatállomáson még az útleveleket is leellenőrizték, sőt az üdülőövezet határában újra ellenőrzőpont volt. Fő a biztonság 🙂

Egy három csillagos igazi SZOT üdülőben szálltunk meg, minden bájával és hátrányával. A tengerpart 6-7 perc séta volt, nekem meglepően szép és rendezett benyomást keltett, remek kellemes vízhőmérséklettel.

Ettünk nagyon finom halakat, a kicsitől, az egészben sütött 60 centiméteresig. Kiválasztottad az akváriumból, mit szeretnél enni, kagylók, rákok, halak, csigák közül, és csinálták is. Vettünk röhejes áron óriás csiga és kagyló házakat egy nénitől a parton, elmentünk egy parkba, ahol a helyiek sportot űznek a rák és kagylófogásból, feltűrt nadrágban, vízben állva „vadásztak”.

Olyan balatoni 90 es évek érzésünk volt az egész helyen,jó volt nosztalgiázni 🙂

Utolsó nap vissza Peking,és este indult a repülőnk ulánbátori átszállással Moszkvába. Vagyis indult volna,mert az előző napi óriási viharokból jutott erre a napra is,7 órával később szálltunk fel.. még jó,hogy volt 9 órás átszállási időnk…

Összegezve: jó volt!

Az utunk alatt nem találkoztunk olyan emberrel, aki csak kicsit is ellenszenvesen viselkedett volna. Segíteni próbáltak mindenben, ha nem találtunk valamit, összedugták a fejüket, megszólítottak idegeneket, csak, hogy segíteni tudjanak.

Szerintem legalább kétszázan készítettek velünk fényképet a két hét alatt.

Mindenhol mosolyogtak,érdeklődőek voltak,a metrón még a helyet is át akarták adni,vagy nem akarták elfogadni.

Többször előfordult, hogy este sétálva láttunk kukázókat,koldusokat. Tudom,nem nagy dolog,de többször adtam 10 jüant a kezükbe, ők meg azt sem tudták melyik bolygón vannak… egy külfölditől pénzt? A vége nagy mosoly,és integetés lett,meg a jó érzés,hogy ma biztosan megvan a vacsorája.

Olyan helyekre ültünk be,ahol még külföldi talán soha nem fordult meg,látszott rajtuk a büszkeség,hogy „ezek hozzám ültek be”…Elképesztően jókat ettünk,a kis nyársaktól kezdve,az igazi kínai kungbao csirkén át,a halakig.

Lehet,hogy „rendőrállam”,tényleg minden sarkon rendőrrel,a metróban is minden állomáson csomagátvilágítással,de rend is van! Éjszaka sem volt sehol sem,hogy ne éreztük volna magunkat biztonságban,sőt…

Nem szeretem a Magyarországgal való összehasonlítgatásokat, de tény, ez az ország működik! Hiába van sok ember, sok autó, sok minden, de a vonatok percre pontosak voltak, a pekingi közlekedési kártyát a várostól 100 kilométerre is tudtam használni, és egyszer sem vertek át, mert külföldi vagyok.

Biztos,hogy még visszamegyünk,egy Kanton-Hongkong(Makaó)- Zhangjiaje tuti bejátszik az elkövetkező években.

Kína egy jó hely.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb